A Szövetség személyiségei, kitüntetettjei

Vígh Katica (Dusza István Díj (a Duna Menti Tavasz Életműdíja)) - 2008

A bábozó mozgalomban kifejtett több évtizedes áldozatkész munkájáért és módszertani tevékenységéért.

Dusza István
(Amikor a tíz év több mint harmincat tesz ki – részlet az írásból, Új Szó, 2000. november 10. )

Mint a mesében…
Olyan régen történt, talán igaz se volt… Amikor az Üveghegyen túl még a kurtafarkú kismalac sem igen nagyon túrt, s a táltos lovaknak is át kellett úszniuk a Kis-Dunán. Amikor a Duna Menti Tavasznak még híre-hamva sem volt, a pozsonyeperjesi alapiskolában tanítani kezdett egy fiatal pedagógus. Vígh Katalin földrajz–biológia szakos tanítónõnek szinte a mesebeli világból súgtak. Történt ugyanis, hogy ebben az iskolában 1968-ban a gyermekek népdalénekléssel kezdtek minden napot. Ettõl kicsit mindig szebb lett a világ, növekedett a jókedv. Egy napon Orbán Júlia tanítónõ daltanításai nyomán az osztályban az „Eperjesen a Langi tónál” címû népdalt énekelték. Vígh Katalin lelki szemei elõtt szinte megelevenedett és benépesült a Langi tó partja állatokkal. Kezdetben csak az osztályfõnöki órákat színesítették a bábjátékkal, majd Tóthné Csiba Irma személyében segítõtársa is akadt. 1970-tõl aztán fiatal tanítónõként Tóth Erzsébet kezdett a pozsonyeperjesi iskolában tanítani, aki Vígh Katalinnak a gondolataiban is olvasni tudott. Együtt alkották meg a bábcsoportot, amely a keresztségben a Nyírfácska nevet kapta.
Növekedett, erõsödött a gyermek. Mesérõl mesére járva bebarangolta a környéket, s amikor 1973-ban megrendezték az I. Járási Bábfesztivált, amelyet a mûvelõdéstörténet a Duna Menti Tavasz öreganyjának tart, már birtokukban volt a mesebeli sárkány három aranyhajszála, s ezek azóta is segítségükre sietnek, ha veszély fenyegeti õket.
Veszély? Milyen veszély fenyegetheti ott a gyermekeket, ahol Vígh Katalinból az évek múlásával a falu, a járás és a szlovákiai magyar bábmozgalom Katica nénije lett? Miután 1974-ben a XI. Jókai Napokon megkapták a bábjátszók elsõ díját, jártak Zsolnán, Trencsénben, ahol a magyar szót hallva sem ijedtek meg a lelkekbe varázslatos szép dolgokat plántáló gyerekektõl.
Voltak az útkeresõ próbálkozásaik körül viták is, különösen, amikor nem mindenki tudta elfogadni, hogy a Három pillangó címû mesét paraván nélkül játszották. Aztán mégis Vígh Katica néni szemlélete gyõzött, ami az egyszerûség, a tiszta érzések és gondolatok, a pontosan megalkotott színpadkép, de legfõképpen a gyermekek felszabadult játéka volt. Nem lehet azt a három lebegõ pillangót elfelejteni, amelyek tagadhatatlanul gyermeki karakterek is voltak.

Rövid Url
ID51614
Módosítás dátuma2020. május 27.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és Tábor pályázati felhívás
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026
50. Duna Menti Tavasz – felhívás, 2026
Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
1 esemény,