A Csemadokhoz való vonzalmamat a szülői házból kaptam, hiszen édesapám alapító tagja volt a Szövetségnek szülöfalumban – Battyánban.
1970 februárjától 1990 februárig töltöttem be a Csemadok Töketerebesi Járási Bizottságának titkári funkcióját. A már hosszabb ideje titkár nélküli szervezetet eléggé szétzilált állapotban vettem át.
Irányítani, szervezni 52 alapszervezet munkáját új kihívás volt a számomra. A szervezeti élet megerősítése mellett a teljes pangásban lévö kulturális tevékenységet tartottuk szükségesnek fellendíteni. A taglétszámot az évek folyamán ötezer fölé emeltük.
A meghirdetett Tavaszi szél vizet áraszt… népdalverseny nagyon komoly népzenei mozgalmat indított el egy úgy a Bodrogközben, mint Ung-vidéken. Sorra alakultak az éneklő csoportok, citerazenekarok. Csoportjaink sikeres szereplői voltak kerületi és országos rendezvényeknek.
A bosszantó az volt, hogy más jellegű csoportjaink nem voltak olyan szinten, hogy országos rendezvényeken szerepeljenek. Áttörést a Tolvaj Bertalan által szervezett és vezetett Vox Humana irodalmi színpad jelentette sikeres Jókai-napok beli fellépésével. Ezt követöen a Bodrogközi Táncegyüttest hoztuk létre, amelyik rendszeres szereplőjévé vált a Zselízi Országos Népmüvészeti Fesztiválnak, valamint a Gombaszögi Dal-és Táncünnepélynek. E sorból nem hagyhatom ki a Járási Tanítói Énekkart sem, akik a Kodály Napokon szerepeltek több alkalommal. A Szerencsi Pedagógus kórussal fenntartott baráti kapcsolatuk folytán felléptek Győrben és Budapesten is.
Fokozatosan a gyerekcsoportok is olyan szintre jutottak, hogy rendszeres szereplői lettek a Duna Menti Tavasznak, illetve a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválnak.
Három autóbusznyi szereplö gárdával tudtuk bemutatni Bodrogköz és Ung-vidék szokásait, hagyományait Zselízen, mely nagyon jó visszhangra talált.
Építettük külkapcsolatainkat is. A már említett szerencsin kívül, nagyon jó kapcsolatot teremtettünk a Beregszászi Népszínházzal. Fellépésüket követően viszontlátogatásra hívták a Bodrogközi Táncegyüttest és az Imregi Folklórcsoportot.
A fiatalok részére megszerveztünk beat-együttesek találkozóját és a táncdalfesztivált.
Sikeresek voltak járási rendezvényeink, a II. Rákóczi Ferenc Kulturális Ünnepély Borsiban, a Járási Dal-és Tánc Ünnepély Kaposkelecsényben, a Királyhelmecen felújított Járási Szüreti Ünnepély. Igaz e rendezvényünkön 1989-ben már azt sem engedték meg nekünk, hogy szóljunk a tömeghez.
Nem feledkeztünk el a közművelődési tevékenységről sem. Szerveztük, irányítottuk az irodalmi esteket, író olvasó találkozókat, egészségügyi előadásokat. Jó érzés tölt el visszagondolva arra, hogy a (cseh)szlovákiai magyar irodalomnak a húsz év alatt nem volt olyan képviselöje, aki nem fordult volna meg a Bodrogközben és Ung-vidéken.
Lehetőségeinkhez mérten az oktatásügyben is szerepet vállaltunk. Ennyi év után elmondhatom, hogy személyes közbenjárásomra mentettük meg a kistárkányi, ágcsernői és kiskövesdi alapiskolákat, melyeket arra hivatkozva akartak bezárni, hogy a központi iskolákban jobb körülmények között tanulhatnak a gyerekek. Sikerült elérnünk, hogy Tiszacsernőben magyar osztályt nyissanak, amiből önnálló magyar tanítási nyelvű iskola lett.
Mindez elérhetetlen lett volna segítőkész, tenniakaró szabadidejüket áldozó emberek nélkül.
A Csemadok 25 éves évfordulója járási ünnepségén mondtam el ünnepi beszédemben a következöket: Legyen az óhajunk az, hogy a Csemadok hasonlóan ünnepelje 50, 75, 100-ik évfordulóját is. E mögötti gondolatom az volt, amíg van Csemadok, van kultúránk, vannak hagyományaink, anyanyelvünk, vannak iskoláink.