Mészárosné Pék Ilona (Csemadok Életműdíj) - 2016
1934. augusztus 17-én született Zsigárdon. Gyermekkorát szülőfalujában,később Somorján, Pozsonyban majd Budapesten töltötte, ahonnan családja a második világháború borzalmai elől 1944-ben visszaköltözött Zsigárdra. Ahogy a könyvében megjelent visszaemlékezéseiben írja „pesti” gyerekként kezdett rácsodálkozni a falusi népélet szépségeire, ismerkedett meg faluja népi hagyományaival, hiedelemvilágával, amelyből azután egész élete során bátran építkezhetett, meríthetett témát munkásságához, amit még nyolcvanévesen is megpróbál sokszor fiatalokat meghazudtoló frissességgel folytatni. Alakulásától tagja falujában a Csemadok szervezetnek. 1952-ben jelentkezett a Szövetség által Trencsénteplicen szervezett tanítóképző tanfolyamra, melynek sikeres elvégzése után Farkasdon kezdett tanítani, ahonnan a szomszédos Negyedre, majd Felsőkirályiba került. Ott a néptánccsoport táncosaként, vezetőjeként ismerhette meg későbbi férjét is. Felsőkirályiból egy rövid vágkirályfai kitérő után szülőfalujába, Zsigárdra került, ahol azután nyugdíjba vonulásáig tanított és természetesen aktív részese lett települése társadalmi, elsősorban kulturális életének. Szakmai téren is igyekezett állandóan képezni magát. Rendszeres résztvevője volt a Csemadok, majd később a Népművelési Intézet szakmai, elsősorban néptánc tanfolyamainak. Gyermek- és ifjúsági csoportjaival visszajáró vendégei voltak a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválnak, ahol több díjat nyertek elsősorban a helyi hagyományokra alapozó összeállításaikkal. Számos alkalommal léptek fel gyermek, majd felnőtt csoportjai a Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyen, illetve vezetése, irányítása alatt többször is sikeresen szerepeltek táncosai, énekesei a különböző magyarországi fesztiválokon, seregszemléken. Bemutatkozásaik elnyerték a közönség tetszését erdélyi, vajdasági, muravidéki, burgenlandi és csehországi fellépéseik alkalmával is. Falujában egyik ötletadója, létrehozója volt a Kaszás Attila tájháznak, melynek jelenleg is szakmai vezetője, és a község életét bemutató kiállításoknak nem véletlenül a legjobb szakértője. Gazdag életútjáról, tapasztalatairól, a faluja életéről, hagyományairól készült könyv 80. születésnapja alkalmából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet gondozásában látott napvilágot.
Hibát talált?
Üzenőfal