Néptanító, tanár, tudós, helytörténész, költő…. vagy családapa?

Ki és mikor tudná ezt pontosan megválaszolni? Ez is – az is: minden egy személyben. Ember a javából, akit szeretünk, becsülünk, talán egy kicsit irigylünk is. Ki tudná mindazt, amit ő eddig véghezvitt, megszervezett, megteremtett – végigcsinálni?
Jó hetven esztendeje az „Ipó” közelében, Ipolynyéken – március 15-én született – mihelyt megnyílt a magyar iskola – a „kerekecske, gombocska” tenyeresdik után Hová megy a nyulacska? … – Hát a magyar suliba! – lehetett a természetes válasz!
Nyék után az ipolysági gimnáziumban csipegette mindenfelé tudományok alapjait,
„Jó volt biz’ a kisfiúcska
Ne csípd meg őt,
Vakvarjúcska, ”
– Hess, hess, hess! – s felröppent Pozsonyba a Felsőfokú Pedagógiai Iskolába, ahol 1960-ban magyar – szlovák szakon általános iskolai tanári oklevelet szerzett.
Ezután következett mindmáig tartó mátyusföldi tevékenysége: 9 évi tanítás a Tallósi Általános Iskolában, 3 év a Diószegi Alapiskolában, igazgatóhelyettesként, majd visszakerült Tallósra az Esterházy Kastélyba, ahol 1972-1992 között a Kisegítő Iskola igazgatója, majd 1992-től 2003-ig a Hidaskürti Alapiskola igazgatója és nyugdíjba vonulása után egy évig tanítója. A következő évben még egy évig tanít a Diószegi Gépészeti Magánszakközépiskolában, majd 3 évig a Tallósi Alapiskolában.
Szép, hosszú pálya! Hát még a tartalma!
A palócföldi Ipolynyékről indult, a Duna melléki Ipolyságon érett felnőtté, Pozsonyban, a koronázó városban, Ág Tibor szülővárosában szerezte meg tanári diplomáját, ahonnan a Mátyusnyék szomszédságában, a Feketevíz és a Kis-Duna közt leledző Tallóson találta meg a „törzsökös” működési helyét, lakója, továbbfejlesztője lett annak az Esterházy-kastélynak, melyben Mária Terézia két évszázaddal korábban megalapította az első árvaházat a honvédő harcokban elhunyt hősök gyermekei számára.
Tallóson talál rá élete párjára, akivel türelmesen, nagy odaadással felneveltek három leány- és egy fiúgyereket, mondogatták nekik: Csicsíja babuska…, Tapsi baba, tapsi; lovagoltatták, hintáztatták őket:
Hinta-palinta,
Régi dunna, kis katona,
ugorj a Dunába.
Anyu énekelte a dalokat, apu lejegyezte a dallamukat, mert a kottaírást is megtanulta, mikor fiatal korában focizás közben lábtörést szenvedett – „begipszelt lábbal tanultam meg a kottaolvasást, mely rengeteget segített gyűjtőmunkám során” – vallotta Gágyor József.
Előbb-utóbb fel kell tennünk a kérdést: Ki is voltaképpen Gágyor József?
Olyan ember, aki még a bajból is erényt tud kovácsolni, aki nem sajnálja a fáradságot újabb és újabb ismeretek gyűjtésére – legyen az játék, mondóka, mese vagy tájszó. Összegyűjti, hogy továbbadja, megőrizze saját maga, családja, tanítványai, a vidék népe – nemzete s a világ számára.
Mindezt – a néprajzi- és nyelvjárásgyűjtő tevékenységét, melyre méltán felfigyelt a hazai, a magyarországi s külhoni szakmai közönség is – különböző díjak, elismerő kitüntetések bizonyítják.
Azt a sokrétű munkát, melyet Gágyor József végez, mintegy betetőzik, szinte minden lehetséges témát felölelő helytörténeti dolgozatai: a tallósi iskola története, a földműves szövetkezet, a tűzoltóság, a Csemadok, az önkormányzat, a kastély stb. története.
Figyelemre méltó – „Még a lélek is reszket az emberben” – a kitelepítésekről írt műve… Saját bevallása szerint legbüszkébb a Tallósi szótár című gyűjteményére, mely 7 000 szócikket tartalmaz – pedig „csak” a Tallóson és környékén, a Galántai járáshoz tartozó magyar községek szóhasználatát mutatja be… Persze a vele készített interjúban Gágyorosan hozzáfűzi: még nagyon sok felgyűjtendő szólásunk van. Igaza van: gyűjtögesse őket sokáig, hosszú-hosszú évekig. De mi is segítsünk neki – s őrizzük és becsüljük meg sok-sok generáción keresztül.
Örülünk, hogy itt, a Mátyusföldön vetette meg a lábát, küldetése a tallósi Esterházy-kastély lakójává tette, úgy járt, mint Mikes Kelemen Rodostóval: „Úgy megszerettem Rodostót, hogy nem felejthetem Zágont” vagyis Gágyor József úgy megszerette Tallóst, hogy nem felejthette el Ipolynyéket. Így hát a mienk lett: tallósiaké, mátyusföldieké és mindazoké, akik olvassák, követik példáját.

Mórocz Károly