CSEMADOK: múlt, jelen és jövő

Hetven évvel ezelőtt, 1949. március 5-én Pozsonyban alakult meg a mára már sokadik nevű Csemadok. Ebben a dokumentumfilmben négy egykori munkatárs beszél a arról a munkáról, ami az egyes korszakokban a Csemadokban folyt. Dr. Takács András néptánckutató, Quittner János koreográfus, Huszár László kulturális mediátor és Kamenár Horváth Éva a múltbeli eseményeket és a mai kapcsolódási pontokat taglalják. Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke a szervezet jövőképét tárja elénk.

Az alapításkor még Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven, innen ered a Csemadok mozaikszó. Az 1950-es évek közepétől kezdődően hagyományt teremtve számos országos kulturális rendezvény alapjait rakták le, amelyek közül a Zselízi Országos Népművészeti Fesztivál Fesztivál és a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély több tízezer fős látogatottsággal rendelkezett. A szervezet elnevezését 1968-ban módosították először, kulturális tevékenységét ezt követően Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége név alatt folytatta. Nevét 1990-ben Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetségére változtatták, majd 1993-ban Csehszlovákia szétesése után elnevezését ismét módosították, ekkor vette fel a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség nevet.

A filmet a MICROGRAMMA stúdió készítette, Haraszti Gyula irányításával. A film elkészítését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.

Forrás: televizio.sk

Rövid Url
ID108070
Módosítás dátuma2019. június 5.

Legfissebb bejegyzések

XIV. Bíborpiros Szép Rózsa 2025, eredmények
2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,