Az Imregi hagyományőrző csoport

Az imregi hagyományőrző csoport 1981-ben alakult Ádám Erzsébet kezdeményezésére és azóta is töretlenül működik. Megalakulása óta csak női tagjai vannak 38-tól 75 éves korig.
Mivel a községben 1975-ben megszűnt az iskola, megalakult a PRO CULTURA IMREGH polgári társulat, amely felvállalta a gyerekekkel való foglalkozást ringatón, vasárnapi iskolán és fiatalokból álló tánccsoporton keresztül a magyar nyelv fennmaradásáért, valamint a hagyományok megőrzése érdekében. A csoport aktív tagjai bíznak abban, hogy ezek a fiatalok majd továbbviszik a hagyományokat.
Az Imregi hagyományőrző csoport rendszeres résztvevője a térségi, valamint az országos kulturális rendezvényeknek például Gombaszögön, Zselízen, de többször szerepeltek Budapesten a Táncháztalálkozón, Jászberényben a Csángó Fesztiválon, illetve Kárpátalján. Számukra a legnagyobb elismerést a 2018-ban a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén elért kiemelt nívódíj jelenti. Valamint több alkalommal értek el arany- és ezüst minősítést a Bíborpiros szép rózsa és Tavaszi szél vizet áraszt népdalversenyek országos döntőjén. A KÓTA minősítése alapján egyszer ezüst és két alkalommal arany minősítést kaptak. Két évvel ezelőtt, 2017-ben kiadták első CD-lemezüket, jelenleg a második hanghordozón dolgoznak, melynek bemutatójára a II. Országos Karikázó Fesztiválon kerül majd sor idén májusban.
A csoport elsődleges célja, hogy továbbvigye a hagyományokat,  megismertesse az imregi dalokat, a imregi karikázót és ahhoz kötődő dalokat hazai és nemzetközi szinten. A jövőben is szeretnének részt venni az országos és külhoni versenyeken, ahol bemutatnák értékeiket, hogy akár ezzel is minél több fiatalt vonjanak be a munkába.
A csoport vezetője: Ádám Erzsébet

Rövid Url
ID122040
Módosítás dátuma2020. május 28.

Legfissebb bejegyzések

2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás
Berecz András „ Fel a medvére, a fa nem játék! “ című önálló estje

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,