Ág Tibor, a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagja

Az 1987-ben alapított Magyar Kodály Társaság május 5-én megtartott közgyűlésén – hagyományainak megfelelően – új tiszteltbeli tagokat választott. A 2012. évi kitüntettek egyike a Nagymegyeren élő Ág Tibor zenetanár, karnagy, a szlovákiai magyar népzene jeles kutatója.
A tiszteletbeli tag címet a Társaság olyanoknak adományozza, akik Kodály Zoltán szellemében munkálkodnak, akik hozzájárulnak Kodály életművének megismertetéséhez és zenei nevelési elveinek érvényesülését segítik. Ág Tibor a második a Kodály-örökség szlovákiai gondosai között, aki megkapta a MKT tiszteltbeli tagja címet. 2007-ben Mézes Rudolfot, mint a galántai Kodály Napok fő szervezőjét választották a tiszteletbeli tagok sorába.
A kitüntetésről szóló okleveleket június 4-én a budapesti Kodály Emlékmúzeumban, a MKT elnökségi ülésén adja át  Szőnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerző, a MKT leköszönő elnöke. Ág Tibor mellett elnyerte a megtisztelő címet dr. Sárosi Bálint népzenekutató (Budapest), Medveczky Ádám karnagy (Budapest), Guttmann Mihály zenetanár-karnagy (Kolozsvár) és dr. Szöllősy-Vágó László, a Vajdasági Magyar Művelődési Egyesület főtitkára (Szabadka).

Rövid Url
ID34862
Módosítás dátuma2015. augusztus 25.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Elhunyt Z. Urbán Aladár
Ünnepi pillanat Csábon: leleplezik Mikszáth Kálmán egészalakos szobrát
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – Pályázati felhívás
Fekete szalag – felhívás
XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és Tábor pályázati felhívás
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
4 esemény,
0 esemény,
15 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,