A Rákóczi Szövetség pályázata a Felvidéken magyar iskolába íratott gyermekek részére

Rákóczi Szövetség 2015-ben is pályázatot hirdet a Felvidéken magyar iskolába íratott gyermekek részére.
A felvidéki iskolai beiratkozások esedékessége folytán a Rákóczi Szövetség a 2015/2016-os tanév magyar iskolakezdői számára is meghirdeti beiratkozási ösztöndíj pályázatát. A program a tavalyi évhez hasonlóan minden magyar iskolakezdőre vonatkozik Szlovákia területén.
A Rákóczi Szövetség a programot továbbra is elsősorban a magyarországi civiltársadalom és az önkormányzatok adományaira alapozva hirdeti meg.
A Szövetség december folyamán 12.931 szlovákiai magyar óvodás szüleinek jutatta el levelét a magyar iskolaválasztás érveivel együtt, karácsonyi ajándékcsomaggal összekötve. Ebben a levélben tájékoztatták a szülőket a beiratkozási ösztöndíjról, jelezve számukra, hogy az ehhez szükséges pályázati adatlapot az iskolai beiratkozáskor tölthetik ki.
4155 olyan óvodásról sikerült tudomást szerezni, akik beszélnek magyarul és 2015 szeptemberében iskolakötelessé válnak.
A Szövetség azzal a kéréssel fordult partnereihez, hogy pályázati felhívását használják fel az iskolaválasztási kampányban, illetve az adatlapot az iskolai beiratkozások alkalmával töltessék ki a beiratkozó gyermekek szüleivel (ezek a Rákóczi Szövetség honlapján is elérhetők: www.rakocziszovetseg.org).
Az ösztöndíjak átadására a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően kerül majd sor 2015 őszén.
További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától kérhető.

Pályázati felhívás
Fullscreen Mode

Pályázati adatlap letöltése: ITT!

Rövid Url
ID63908
Módosítás dátuma2015. január 13.

Legfissebb bejegyzések

XIV. Bíborpiros Szép Rózsa 2025, eredmények
2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,