Fotó: Gyökeres György
Gyurcsó István: A KÖLTŐ KÉRDEZ
A vers kelt-e visszhangot e tájban?
Talál fülekre a kiáltott szó?
Vagy csak tovaszáll e sík határban,
mint olyan, mi csak pusztába való?
Ha visszhangra talál, adja tovább
a szív a szót: az anyanyelv fáján
ne legyünk megült sas, ki ostobább,
mintsem repülne hírrel a szárnyán!
Itt élünk az Aranykert közepén,
hol szeles a táj; nagy a léghuzat.
Vannak itt még, kik szívük közegén
átlényegítnek igét: szavakat?
Továbbadják a szót – ha még értik –,
hogy más is értse? – fiak, unokák!
Bennük élünk, ha ők óvják, féltik
összedőléstől nyelvünk templomát.
Az unokák! S az ő unokáik…
Rejtett ligetek gyöngyvirágai.
Csírázó magok, s ha tavaszodik,
ők az anyanyelv zöld kalászai.
A nagyszülőktől hallgatnak mesét:
– Erős Jánost és Tündér Ilonát?
Vagy kik forgattak kardot, kelevézt:
róluk mit tudnak majd az unokák?
Hogy mi végre vagyunk e földön itt?
Nem csupáncsak, hogy kenyérrel éljünk.
Kelták, avarok, hunok fészkeit
rakjuk tovább, ahogy körülnézünk.
S hogy génjeinkben kiket hordozunk?
– A „kukkók” félelmét?, akaratát? –
Unokáinknak fészket ott rakunk,
hol ősünk; teremtve otthont, hazát.
E táj vezére, Lél, a nádvilág
közé ütött le sátorcöveket.
Túzokkal szomszédolt, s a Duna-ág
száz bogán át gázolt, költöztetett.
Egy-egy zsombék: telephely. Lemaradt,
megült itt-ott egy maroknyi magyar.
Sámánok, költők szóltak, s megmaradt:
él, aki holnap is élni akar.
A vers kelt-e visszhangot e tájon?
Állnak fényben beton- s vaspaloták.
Az ember győzött a nádvilágon,
s énekli már a holnap himnuszát:
de az a dal, a sámánok dala
a szülőföldről, megmaradásról
hallatszik még – tán az éj madara
rikoltja szét a ritkuló fákról…
Magunktól féljünk, ha félünk, tunya,
rest fülünktől, mi gyakran félrehall.
Ha zene szól: duda, síp, furulya,
leszóljuk süketen: csak gyermekdal!
„Síppal, dobbal, nádi hegedűvel!”
A vers e tájon visszhangra talál,
ha szétkiáltjuk anyánk nyelvével,
hogy élünk! Hess, hát, botfülű halál!
– A költő kérdez: s hogy ki válaszol?
Nem tudhatja. A csallóközi szél,
ki falut, várost végigaraszol,
hallgassa ő, ki hogy dalol, beszél.
