A Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat lelkes önkéntesek jelentkezését várja!

Olyan személyek jelentkezését várjuk, akik elhivatottságot éreznek arra, hogy részt vegyenek a segítő, karitatív munkában. A jelentkezéshez nem feltétel sem a humán szakterületen végzett munka, sem a pszichológiai ismeretek.

Az önkéntes ügyelőink a személyes körülményeiktől függően, havonta 2–3 alkalommal ülnek a telefon mellé segítő beszélgetéseket folytatni. Emellett pedig minden hónapban részt vesznek szupervízión, esetkonzultáción, továbbképzéseken, tréningeken. Ezek a csoportfoglalkozások segítik a szakmai fejlődést, és a pozitív energiákkal, élményekkel való feltöltődést.

Mit nyújtunk önkénteseinknek?

Izgalmas, tapasztalatokat nyújtó karitatív munkát, szakmai és személyes fejlődést biztosító foglalkozásokat, fizetés, pénz helyett – pályázati forrásokból – szakmai konferenciákon, képzéseken való részvételt, megbízható, jó légkörű csapatot, melyet ügyelői stáb formál, valamint nyitottságot, jó közösségi kapcsolatokat.

Képzés

Szakemberek választják ki tesztek és a személyes interjú alapján a jelentkezőket. A sikeres alkalmassági értékelés után kapcsolódnak a jelöltek az intenzív képzéshez, amely önismereti tréningből, elméleti képzésből és kommunikációs-, telefonos helyzetgyakorlatokból áll. A kiképzés után a vizsgát tevők hospitálnak, s azt követően kezdhetik el a segítőmunkát. Az önkéntes munka havonta egy – két alkalommal történő elfoglaltságot jelent, amely magába foglalja az ügyelői helyszínre történő utazás vállalását is.

Jelentkezési feltételek:

– minimum középfokú végzettség,
– 23-65 éves életkor,
– nyitottság,
– jó kommunikációs készség,
– lelki terhelhetőség.

Jelentkezni lehet a [email protected] e-mail címen.

Határidő: 2023. április 23., vasárnap

Kérjük, a jelentkezéshez csatoljanak egy önéletrajzot és egy motivációs levelet arról, hogy miért szeretnének részt venni ebben a szolgálatban.

Sok szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik hisznek abban, hogy egy beszélgetés segítséget nyújthat, és nyitott szívvel tudják meghallgatni a hozzájuk fordulókat, s hosszabb távon is tudnak áldozni szabadidejükből mások segítésére.

 

 

Rövid Url
ID130402
Módosítás dátuma2023. március 23.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfissebb bejegyzések

XXIV. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny
Esszéíró pályázat magyar nyelv napja, a magyar szórvány napja, az anyanyelv hete, a magyar kultúra napja alkalmából
XIV. Bíborpiros Szép Rózsa 2025, eredmények
2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
-
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
2 esemény,
-
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,