A szabadban szokták játszani, kevésbé forgalmas mellékutcákban vagy dűlőutakon, a falu közelében. A gyerekek – fiúk, lányok együtt is – nagyságuk szerint két csoportra oszlanak: elöl mindig két hasonló nagyságú és erősségű gyerek; egyik az első, a másik a második csoportba áll. A csoportok általában 5-5 játékosból állanak.
Ezután kijelölik a játékpályát. Az úton keresztben, egymástól 10-15 méter távolságra, húznak két párhuzamos egyenest, aztán az egyenesek külső oldalán, azoktól kb. 5 méterre húznak még egy-egy további párhuzamos egyenest.

A csoportok a két kisebb, körülhatárolt térfélen foglalják el helyüket. A térfelek odaítélése sorsolással történik; hasonlóképpen döntik el azt is, melyik csoport kezdjen.
Mielőtt a kisorsolt csoport „katonái“ megkezdenék a játékot, egy „királyt“ jelölnek ki maguk közül. A csoport célja az, hogy tagjai a náluk levő labdával a túlsó térfélen elhelyezkedő ellenfél minél több játékosát megdobják. A labdát dobó, illetve a labda elől félreugró vagy leguggoló játékosoknak térségük határvonalán nem szabad átlépniük. Aki e szabályt megszegi, azt kiállítják. A megdobott játékosok nem esnek ki a játékból, de ők „ördögök“. A királynak három, a katonáknak pedig egy-egy dobásuk van. Sikeres dobás esetén az illető játékos újra dobhat. Hogy a csoportból ki dobjon elsőnek, azt a király mondja meg. Ha már minden katona dobott, a királyra kerül a sor, aki a rendelkezésére álló három dobás után – a katonákhoz hasonlóan – szintén mindig annyiszor dobhat újra, ahányszor talált. Természetesen a dobást akkor is meg szabad ismételni, ha a labda az ördögök közül talál el valakit. Egyébként az ördögök feladata az, hogy társaikat – testükkel vagy a labda elkapásával – védelmezzék.
Ha az első csoportban már mindenki dobott, a labdát átadják a másik csoportnak. Itt is megválasztják a királyt, s az előbb leírt szabályok szerint most ők dobálják ellenfeleiket.
A játékból az a csoport kerül ki győztesen, amelyikben kevesebb az ördög, illetve amelyikben több játékos marad.

Deáki, 1970 / Hajdú Gábor (14)