A jubileumi, XXV. Tompa Mihály Országos Versenyen is kiosztották a Kulcsár Tibor-díjat, amelyet a verseny egykori főszervezője (2000 és 2003 között), a Gömöri Hírlap és portálunk szerkesztője, a rimaszombati Városi Hivatal munkatársa, Juhász Dósa Jánosnak ítélt oda a díj kuratóriuma. Az alábbiakban Huszár Lászlónak, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézete igazgatójának a laudáló sorait közöljük.
Az, ami… (Juhász Dósa János laudációja)
A Kulcsár Tibor-díj díjazottjának, egykori ötletgazdájának, a Tompika korábbi szervezőjének, a színpad helyett laptopon üzenve, öt bekezdésben, 2016-ban.
(1) Az, ami érdekes lehet
Azon töprengek, mikor találkoztam először Juhász Dósa Jánossal, JDJ-vel. Előttem pörög az életrajza, ebből szemezgetek: Kodolányi János (előtte Nemzetközi Előkészítő, utána Magyar Nyelvi, majd Balassi) Intézetben kulturális szervezőtitkár, a Wataridori Színkörben, a Rátkai Klubban és a Magyar Írószövetségben rendezvényszervező, a Csemadok Balogfalai Alapszervezetének elnöke, a Balogfalai Hírmondó szerkesztője, Csemadok járási titkára, egyben a Tompa Mihály Országos Verseny szervezője, a Szlovákiai Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, mindenese, az Egressy Béni Fesztivál szervezőbizottságának tagja. Majd sajtós: a Vasárnap vezető szerkesztője, a Gömöri Hírlap szerkesztője, főszerkesztője, a Gömörilap internetes portál szerkesztője, a DMT Fürge Irkájának szerkesztője.
Egyszóval sok mindent bejárt út, egy részükhöz személyes emlék köt, válogathatok közülük.
(2) Az, ami konfliktust okozott
Egyszer, a Bíborpiros szép rózsa idején, talán a balogfalai Csemadok elnökeként, Dunaszerdahelyen járt a döntőn. Emlékszem, nem ért el olyan eredményt a csapata, mint amilyet a balogfaliak elvártak volna. A zsűri másképp vélekedett, és ezt ő megírta a Vasárnapban. Volt abban minden: jó, rossz. Mint a kiskakas akartam nekirohanni, meg is írtam a levelemet, de mint a parasztember a mesében, átmentem a szomszédba – Dusza Pistához – tanácsot kérni, mégis mit tegyek, ha nagyot szeretnék csapni, hogy csípjen is. Pista lakonikusan, majdnem tőmondatokban osztott ki: ne bántsd, jó ember.
Mondta ezt nekem az az ember, akivel napjában össze tudtam volna veszni, de amikor mások (akár a politika kedvéért) otthagyták a mozgalmat, ő maradt, és a mečiari időkben „alig benzinpénzért” rendületlenül válogatta a Duna Menti Tavaszt. Mások pótszéket adtak alá, a gulyáspartimon viszont főszakácsom volt. Nem gondoltam volna, hogy halála előtt három nappal, majd egy órán keresztül, még a bábos tanfolyamról beszélgetünk, s azt is a gömörhorkai temetése után tudtam meg, hogy a kórházba becsomagolt három könyv közül kettőt a Gyurcsó István könyvsorozatunkból választott.
Nos, ekkor kezdtem, a hasonlítgatás szándéka nélkül, JDJ-ről másképp gondolkodni.
(3) Az, ami miatt mégsem bán(t)om
Később történt, amikor csemadokos titkárként járta végig az országot, szervezte a Tompikát, zsűrizett nálunk is. A versmondó egyesületben, a Pódium Színházi Társaságban is a munka érdekében kötődtek akkor a kompromisszumok, majd az intézet is a képbe került, szakmai szervezője lett a szavalóversenynek. Abban az időben kerültem megint a közelébe, mint a Kulcsár Tibor-díj egyik alapítójához. Nekem nem kellett megismernem Kulcsár Tibort, hiszen a Forrás Színpadban – az utódjaként kiszemelt Molnár Laci által rendezett Liliomfi kocsmárosaként – kritikát is kaptam tőle, de akkor már költőként is ismertem, hiszen a pozsonyi közösségi tereken eléggé gyakran találkoztam a Mesterrel.
És akkor JDJ „bedobta” a díjat a szavalóversenyre: 2000-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, majd 2001-ben Urbán Aladár, Ladányi Lajos, míg tavaly Dráfi Mátyás és Pásztó András kapták meg, de sorolhatnám a kultúra-szervezőket, felkészítőket, előadóművészeket, akiket mindig egy valami kötött össze: a hazai magyarság megtartása.
Bárhogy csűrhetném, csavarhatnám a dolgokat, és tenném fel a kérdést, merre indult volna a szekér, ha akkor mással, más helyzetben hozott volna össze a sors. Akár azt is feszegethetném, vajon véletlen volt-e a találkozásunk, vagy elrendeltetésszerűen alakult.
Ki tudja, hol tartanánk most. Ma már kevesen emlékszünk arra, milyen is volt akkor a helyzet, amikor a „nem mondunk verset tájszólásban” szemlélet kezdte uralni a teret. Végül is, minden jelent a múlt történései emelnek a magasba, vagy ejtenek a mélybe.
(4) Az, ami miatt mégis laudálom
Szervezői státuszomból eredően nekem adatott meg a jelölések begyűjtése, a díj adminisztrálása, a kuratórium döntésének összesítése, meg minden, ami egy díjátadás előkészítésével jár. És a már megszokott „nekem tetszik – nekem nem tetszik” fordulatok, a maguk konfliktusaival, kompromisszumaival. A folyamat közben kíváncsi lettem, vajon Stanley Milgramnak, a hatalommal szembeni engedelmességet vizsgáló kísérlete mennyire vonatkozik rám, milyen erősségű áramütés után bukok ki. Nos, megmérettettem, az eredmény maradjon az én titkom.
(5) Az, ami miatt…
Laudálhattam volna akkor a színpadon, a rivaldák fényében, de a sors másképp rendelte el.
Így maradt az előre rögzített, az improvizációt nélkülöző, kötött ünnepi beszéd, a nyilvános elismerés a neten, vagy valahol másutt, akár egy kocsmában, de ez a helyzeten nem váltóztat: nem lehet letagadni, hogy JDJ „akkor” ott volt, „most” nem.
Kedves János!
Gratulálok a Kulcsár Tibor- díjhoz. Az Isten éltessen!
Huszár László
Gecse Attila felvétele
