* 1821. Szerdahely-Újfalu (Dunaszerdahely), Pozsony megye – † 1906. Budapest / piarista paptanár, irodalomtörténész, folklorista, az MTA levelező tagja
1821-ben született a Szerdahely melletti Újfalun, szülei Csaplár Ignác és Dobos Erzsébet voltak. Középiskolai tanulmányait az érsekújvári ferences gimnáziumban kezdte, majd a bencések pozsonyi és nagyszombati gimnáziumába járt. Mivel hivatást érzett a szerzetesrendi tanításra, 1836-ban belépett a piarista rendbe. 1841–43-ban Kolozsvárott bölcseletet és klasszika-filológiát, 1843–45-ben Nyitrán, 1845–46-ban Pozsonyszentgyörgyön teológiát tanult. 1846-ban szentelték pappá. Már másodéves novíciusként 1837-ben a privigyei elemi iskola első osztályában tanítani kezdett. 1840 és 1841 között Besztercén volt elemi iskolai tanító, 1846-tól Kolozsváron, 1848-tól Budán, 1849–50-ben Mosonmagyaróvárott gimnáziumi tanár. 1851-ben megismerkedett Ipolyi Arnolddal, akinek jelentős segítséget nyújtott mitológiai kutatásaihoz. 1851-től a lévai, 1852-től a nyitrai, 1853–67-ben a szegedi piarista gimnázium tanára. 1861-ben tevőlegesen, anyagilag támogatta ő maga és családja is a szerdahelyi katolikus iskola újjáépítését. 1867–70-ben a tatai piarista gimnázium igazgatója, majd 1870-től rendje történetírójaként a fővárosban élt, közben 1874–75-ben Vácott is tanított. A Magyar Tudományos Akadémia 1886-ban levelező tagjává választotta, 1887-től pedig a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának, és a vatikáni oklevéltár szerkesztőbizottságának volt tagja. 1906-ban bekövetkezett halálát egy anarchista okozta, aki megtámadva az idős papot, súlyos sérüléseket okozott neki.
