A dánosi pusztának az aljába

A dánosi pusztának az aljába’,
Volt egy csárda egyedül egymagába’.
Szarvas István volt annak a gazdája,
Karja között felesége és lánya.
Péntek este kilencre járt az óra,
Nyugvóra tért az asszony és Teruska.
Szarvas István maga maradt egymagába,
Várva várta, hogy vendég jön a csárdába.
De nem soká kellett neki várnia,
Csakhamar jött egy cigány ármádia.
A cigányok italt kértek szaporán,
Pedig vérre volt tőtve a karaván.
Szarvas István borért ment a pincébe,
Nagy sikolytás ütött közben fülébe.
Szarvas István felsiet a lakásba,
Feleségét már akkor halva látta.
A lánya is szintén ki volt végezve,
Parányi kocsis ott hevert a söntésbe.
Szarvas István amint ezeket látta,
Bemenekült a hátulsó szobába.
A gaz banda gyorsan rohan utána,
Hiába volt, hogy az ajtót bezárta.
Baltájukkal azt is kétfelé vágták,
Szarvas István életét kioltották.
Mikor a négy élettel így végeztek,
Összeszedtek minden drága értéket.
Mikor aztán elvégezték a munkát,
Ráadásul fölgyújtották a csárdát.
Tűz láttára jöttek össze a népek,
Akkor látták azt a szörnyű esetet.
Vérbe fagyott szegény ártatlan testük,
Minden ember imádkozzék érettük.
Ül a cigány betegen a börtönben,
Ráncot vet a homlokán a gyötrelem.
Kérve kérték s várva várták a napot,
Látnak-e még életükben csillagot.
Akasztófán fognak ők elszáradni,
Megfogadták, hogy nem fognak gyilkolni.
Kérve kérték s várva várták a napot,
De nem láttak soha többé csillagot.
Hibát talált?
Üzenőfal