Szép Szó Tábor Kishegyesen

Szép szavak otthona – Kátai tanya, avagy XXVI. Szép Szó Tábor – Kishegyes – Szerbia

Ebben az évben is megrendezésre került Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete által szervezett Szép Szó Tábor Kishegyesen.
A tábor tematikus táborként jelenik meg Vajdaság magyarságának életében. Ez a fórum az egyetlen, amely arra ad lehetőséget a fiataloknak, hogy évente egy alkalommal olyan hasonszőrű társaikkal találkozzanak, akik hódolnak a vers- és prózamondásnak, valamint ápolják a szép szót, és a helyes magyar beszédet. Ebben az évben a felvidéki magyar gyerekek, név szerint Köles Bence (Nyárasd), Póda László (Nyárasd), Angyal Krisztián (Révkomárom) is ellátogathattak Kishegyesre, és kivehették részüket a táborban folyó műhelymunkából. Megérkezésünkkor a szervezők négy csoportra osztották a népes gyermeksereget. Minden csoport kapott egy vezetőt, akik egész héten azon munkálkodtak, hogy a tábort bezáró gálára elkészítsenek a gyermekek közreműködésével egy nem egész fél órás produkciót, amely az egész heti munkájukat tükrözi. Ebben az évben a legkisebbek csoportját Bagaméry Orsolya színész, drámapedagógus – a budapesti Kerekasztal Színházi Nevelési Központ munkatársa vezette. A középső csoport munkáját felügyelte és irányította Bori Viktor színész, drámatanár – a budapesti Káva Kulturális Műhely munkatársa. A 2014-es Szép Szó Táborban két olyan csoportot sikerült kialakítani, ahol már a nagyok képviseltették magukat. Az egyik ilyen csoportot a Pataki Gyűrű-díjas Kálló Béla színész, míg a másikat Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas és kétszeres Pataki Gyűrű-díjas színész, vezette. A tábor műhelymunkálatai mellett a gyerekeknek alkalmuk nyílt tanulni, és gyakorolni a helyes beszédet. Ehhez a szervezők Jelacsik Sutus Ágota logopédust hívták segítségül. Természetesen nemcsak ez volt az, ami kitöltötte a diákok mindennapjait, hiszen a hét vége felé mindenki részt vett a táborban megrendezett házi vers- és prózamondó bajnokságon is. A bajnokság alkalmával a felvidéki csapat is megmutatta, hogy mit tud. Díjazott lett Köles Bence Nyárasd községből, aki a 14-15 évesek kategóriájában a dobogó III. helyét szerezte meg. Azonban ahhoz, hogy a megfelelő módon fel tudjanak készülni szintén szükség volt egy elkülönített foglalkozásra. A versfelkészülésben segítették a diákokat név szerint: Barta Júlia – Magyar Életfa-díjas nyugalmazott óvónő, Fehér Farkas Hajnalka – Ratkó-díjas versmondó, Fekete Ágnes – Kaleidoszkóp- és Illyés Gyula-díjas versmondó, Szarka Ákos – versmondó, valamint Hajvert Ákos – Radnóti-díjas versmondó. A felkészítőknek naponta két óra időkeret állt rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészítsék, és tanácsaikkal ellássák a csoportjaikban felkészülő fiatalokat.  Ahogy már azt a fenti sorok is jelzik, a táborlakóknak bizony megfeszített tempóban kellett dolgozniuk, hogy mindent győzzenek, azonban ez nem szegte kedvüket, és a hét végén egy fergeteges gálaműsorban mutatták be annak a tudásnak, és munkának a végtermékét, amire mindössze egy hét állt rendelkezésükre. A megfeszített munka mellett persze nem maradhatott el a játék sem. A csoportvezetők, versfelkészítők, valamint a játékmesterek igyekeztek olyan módszereket bevetni, amelyek játékos formában adnak tapasztalatot, mutatnak irányt a diákoknak az egyéb felkészülési folyamatban is.
A diákok elmondása szerint, nagyon szeretnek ebben a táborban részt venni, hiszen olyan tudásmorzsákat csipegethetnek fel az egész hét folyamán, amelyekből aztán a következő tanévben induló versenyeken is táplálkozhatnak.

Nagy Tibor

Rövid Url
ID58786
Módosítás dátuma2014. augusztus 18.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfissebb bejegyzések

XXIV. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny
Esszéíró pályázat magyar nyelv napja, a magyar szórvány napja, az anyanyelv hete, a magyar kultúra napja alkalmából
XIV. Bíborpiros Szép Rózsa 2025, eredmények
2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
-
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,