POGÁNY ERZSÉBET közösségszolgáló emberi helytállása MAGYAR ÖRÖKSÉG
Pogány Erzsikével sok-sok éve ismertük egymást – egy városban, Somorján nőttünk fel. Nővére, Karola – aki az idősebb testvér szerepén túllépve, a 4 elárvult testvérének felnevelője lett – osztálytársam volt. Erzsikével akkor találkoztunk újra, amikor két kisgyermek édesanyjaként újra nekivágott az egyetemi tanulmányainak – utána életutunk sok-sok pontban összefonódott. Kitartása és munkabírása szinte nem ismert határokat.
1989 után együtt dolgoztunk az „Együttélés” mozgalomban. Mindnyájunk számára meghatározó élmény volt, hogy a felvidéki magyarságnak újra lehetett politikai érdekképviselete, de pártot és politikai mozgalmat a semmiből teremteni így sem volt könnyű.
Duray Miklós közvetlen munkatársaként dolgozott sok évig – több vá lasztá si kampá nyt vitt sikerre: sohasem találtatott olyan szervezési feladat, mely kifogott volna rajta.
Később Magyarországon folytatta a munkát Csóti György, Csoóri Sándor és Dobos László munkatársaként.
Mikor a „Magyarok Világszövetségé”-ben tovább már nem találta a helyét, hazajött, hisz’ nem voltunk bővében elkötelezett és tenni akaró embereknek.
Közösségépítésben és szervezésben nehéz volt túltenni akaraterején, kommunikációs készségén és problémamegoldó-képességén. Nem volt ez sem egy könnyű terep, hisz’ egyrészt a félelemmel, másrészt a kishitűséggel vagy éppen a lopakodó konformizmussal, a többségi nemzethez igazodás kényszerével kellett naponta megküzdenie.
Nevéhez kötődik a „Szövetség a Közös Célokért” (SZAKC) megalakítása 2001-ben, mely a felvidéki magyar civil társaságokat szövi hálózatba, majd 2005-ben Szlovákiában az első magyar nyelvű hírportál, a „felvidek.ma” néven. Mindkettőt a semmiből teremtette – s ezerszer küzdött meg azért, hogy megmaradjanak, mert az ellenszélből, az ellendrukkerekből és az értetlenségből sohasem szenvedtünk hiányt.
2009-ben a „Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság”-ot alakította meg, s büszkén mesélte: ez az első magyar szakmai társaság.
Egy rádióinterjúban így vallott önmagáról:
„Én magam valóban jó háttérembernek tartom. Az, hogy én megfelelő célokért, megfelelő feladatokért a háttérben tevékenykedjek, én ebben soha nem láttam gondot. És figyelem magam: ha ma egy jó ötletet hallok, akkor örömmel segítem azt a jó ötletet megvalósítani. Ha gáncsoskodással találkozom, akkor azt gondolom, hogy lesz majd egy másik ötletem: ez az, ami megkeményíti az embert. Mások ügyeit mindig jó szívvel segítem, soha nem mondhatta senki, hogy ha segítségért fordult hozzám, akkor ne próbálnék segíteni, és egész jó l viselem a gáncsoskodást is, mert ez megint csak (hogy mondjam) ebben a közösségben majdnem természetes”.
„A háttérben kívánt maradni, mégis ragyogott” – írta róla az egyik közvetlen munkatársa.
Munkájáért több elismerést kapott – többek közt az Eszterházy Érdemérmet, a Teleki Sámuel Érdemérmet, 2015-ben az összmagyar kapcsolatok erősítéséért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.
Nem véletlen, hogy inkább azokat az emberi kapcsolatokat tartotta fontosnak, melyekhez ezek a kitüntetések nyitottak utat.
Szociális érzékenységét gyermekkorából hozta magával – korán került árvaságra, s azt tapasztalta, hogy szülővárosa közössége nem engedte el a bajba jutott ember kezét.
Elkötelezett tagja volt a „Carissimi” kuratóriumának, mely azoknak a családoknak a támogatását tűzte ki célul, amelyek sérült beteg vagy fogyatékkal élő gyermekeket nevelnek. Soha ki nem fogyott a javaslatokból, az ötletekből, mit lehetne és kellene tenni azoknak a családoknak az érdekében, amelyek segítség híján nehezen birkóznak meg a rájuk zúduló napi teherrel. Ilyen indíttatásból hívta életre a „Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat”-ot is, hisz’ a bajban nehéz más nyelven megfogalmazni azt, amit az embernek az anyanyelvén is nehéz kimondania…
Hitte: „figyelnünk kell egymásra, és kötelességünk segíteni az elesettek gondjain…”.
Korán elment, mégis egy egész életművet hagyott maga után, melyet méltán tekinthetünk a „Magyar Örökség” szerves részének.
Bauer Edit