Sima Ferenc

* Alsócsitár, 1917. márc. 28. / nyelvész

Po.-ban érettségizett, a Komenský Egyetemen szlovák–magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1944). Néhány évig a Pravda Kiadóvállalatnál dolgozott, 1953-tól nyugdíjazásáig (1983) a Komenský Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa, majd docense volt. 1976–1979-ben Finnországban a jyväskyläi egyetem vendégtanáraként működött.

Szakterülete a fonetika, a fonológia, a magyar és finnugor nyelvtörténet, a dialektológia, a lexikológia és a kontrasztív nyelvészet. Tanulmányai szakfolyóiratokban, egyetemi évkönyvekben, kongresszusi kiadványokban jelentek meg. Lexikológiai működésének eredménye egy terjedelmes magyar– szlovák, szlovák–magyar szótár (1966). Fő műve a Magyar nyelvtörténet, melynek hangtörténeti fejezete az egyetemes magyar nyelvtudománynak is több szempontból jelentős szintézise: a hasonló tematikájú munkák között (Gombocz Zoltán, Bárczi Géza) a legkorszerűbb összefoglalása a magyar hangtörténeti eredményeknek. A prágai iskola metodikájának birtokában a fonológiai alapelveket a magyar hangtörténet tárgyalásában következetesen alkalmazza. A magyar nyelvtörténet és a mai nyelvjárások több, eddig fel nem ismert összefüggésére hívja fel a figyelmet. Számos hangtörténeti részletkérdésben a korábbiaknál meggyőzőbb magyarázatot fogalmaz meg.

Művek: Magyar nyelvtörténet I, 1971; Maïarsko–slovenský a slovensko–maïarský vreckový slovník (társszerző), 1966; Ág Tibor–Sima Ferenc: Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar népballadák, 1979.

K. M.