* Tiszolc, 1885 – † Budapest, 1927. dec. 4. / író, lapszerkesztő
Gömöri dzsentri-családból származott; Eperjesen tanítóképzőt végzett. 1926–1927-ben férjével, Szkalos Emillel szerkesztette a Rozsnyói Hírlapot, mely az ő halála után is fennállt. Egyik alapítója volt a Szlovenszkói Magyar Asszonyok Szövetségének.
1910-től publikált, elbeszélései és tárcái az Új Időkben, 1918 után a PMH-ban, az első Magyar Újságban, a Nagyasszonyban, a Rozsnyói Hírlapban és az erdélyi Pásztortűzben jelentek meg. Prózájában az eszményítő realizmus dominált, de szatirikus és allegorikus novellái is voltak. Könyveit Mo.-on és Erdélyben rokonszenvvel méltatták, a radikalizálódó Fábry viszont túlzó módon „pártás és pruszlikos nemzeti játéknak” nevezte őket.
Művek: Nélkületek, elb., Rozsnyó 1924; Íme az asszony, uo. 1929; Három elbeszélés (Schalkház Sárával és Veresné Csapó Máriával), Cegléd 1942.
Irodalom: Fábry Zoltán: Nőíró Szlovenszkón, Korunk 1926 jún. = F. Z.: ÖÍ 2; Farkas Gyula: Madame S. G., Napkelet 1928, 71; Reményik Sándor: Szkalosné Járossy Erzsébet, Pásztortűz 1928, 20.
T. L.
