Lovicsek Béla
* Nagypeszek, 1922. szept. 2. / író, újságíró
Szülőfaluját már nem jelzik a térképek, közgazdaságilag egyesült a szomszédos Tergenyével, s Szikince néven új községet alkot. Iskoláit Léván, Zselizen végezte, Pozsonyban tanítói oklevelet szerzett. 1950- től Nyéken, Zalabán, majd Zsemléren tanított, 1969–1977-ben a Hét szerkesztője, 1977-től nyugdíjazásáig (1982) a Csemadok KB titkára volt.
Tanítóként olvasta Fábry Zoltán felhívását: „Írni, olvasni!”, amellyel a háborút és a nemzetiségi megpróbáltatásokat követően a szlovákiai magyar irodalmat és kulturális életet kívánta felrázni, újraindítani. Lovicsek Béla eleinte versekbe foglalta élményeit, majd saját és a hozzá hasonló falusi fiatalok tapasztalatait megörökítő elbeszélést írt Apám azt akarta, hogy tanuljak címen. Témája harmonizált a kor kultúrpolitikai elvárásaival, így írása valódi értékeinél jóval nagyobb visszhangot keltett. A siker felbátorította az írót, s ezt követően szokatlan bőséggel ontotta elbeszéléseit, kisregényeit, regényeit. Írásaiban a hazai táj, a szülőföld sajátos színei és emberei elevenedtek meg, a régi paraszti sors és az új világ konfliktusai, a megújuló falu problémái bontakoztak ki. Munkatársa lett szinte minden hazai magyar nyelvű sajtóorgánumnak. Első elbeszéléskötete Haragosok címen jelent meg 1957-ben. Fábry a novella műhelytitkait elemző tanulmányában örömmel üdvözölte, de rámutatott jellemző hiányosságaira is, főként bőbeszédűségben, a jellemábrázolás hitelének, mélységének hiányában, szerkezeti aránytalanságokban marasztalta el. Ezek a hiányosságok, ha némileg csökkenő tendenciával is, az egész életműre érvényesek maradtak. A termékenység rányomta bélyegét írásai színvonalára, általában a kevésbé igényes olvasók között volt népszerű. A legnagyobb sikert A csillagszemű asszony és a Forgószélben című regényeivel aratta. Regényeinek színpadi átiratát széles körben játszották műkedvelő színtársulatok. Egyik művét (Húsz év után) a Csehszl. Televízió is bemutatta.
Művek: Haragosok, elb., 1957; Húsz év után, d., 1958; Baj van a szerelemmel, szm., 1961; A csillagszemű asszony, reg., 1961; Tűzvirág, r., 1963; Ezüstlakodalom, szm., 1967; Végállomás, r., 1967; Hosszú éjszaka, r., 1975; Alattunk a város, fölöttünk az ég, szm., 1975; Se veled, se nélküled, r., 1986; Forgószélben, r., 1987; Égre nyíló ablak, r., 1991.
Irodalom: Fábry Zoltán: Az igényesség műfaja, ISZ 1960/1. = ÖÍ 9.; Rácz Olivér: L. B.: A csillagszemű asszony, ISZ 1961/6; Mészáros László: Emlék a háborúról. L. B.: Hosszú éjszaka, ÚSZ 1970. jan. 4.; Koncsol László: Tizenkét hónap tíz könyvéről. = uő.:Kísérletek és elemzések, 1978; Dusza István: Jelenség vagy véletlen egybeesés?, ISZ 1987/5; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945–1999) I., 2000.
Sz. Z.
Hibát talált?
Üzenőfal