Huszár László munkássága
Huszár László (Réte, 1951. október 31. – 2021. február 8.) szlovákiai magyar művelődésszervező, a felvidéki magyar kultúraszervezés egyik legjelesebb alakja.
Élete:
A szenci Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett 1970-ben, 1989-ben nevelőtanárként végzett a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán, majd 2008-ban kulturális mediátorként az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán, Budapesten. Egykor a Bolygó Hollandik nevű beatzenekarban basszusgitározott,
Huszár László 1977-től a Csemadok állományában dolgozott: 1977-1979 között a Csemadok Központi Bizottsága szervezési osztályának instruktora, míg 1979 novemberétől 1986 nyaráig a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának szervezője volt. 1986-1989 között a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ művészeti osztályának vezetője lett, majd 1989-től ismét a Csemadok kötelékében tevékenykedik, ahol 1991-2007 között a területi választmány titkári tisztségét látta el.
2003-2004 között Huszár László kezdeményezője volt a Csemadok Művelődési Intézete megalakításának, amelynek 2007-től 2012-ig igazgatója volt. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetet 2013. január 1-jei megalakulásától haláláig igazgatta.
Munkássága:
Huszár László az 1990-es években kezdeményezte, hogy a szakmaiság megerősítése érdekében koordinálni kellene a rendelkezésre álló anyagi forrásokat, és ki kellene alakítani azoknak a szakembereknek a körét, akik egyrészt segítenék az amatőr együttesek, csoportok felkészítését, másrészt a fokozatosan kiépülő intézményes keretek között néprajzi gyűjtőmunkát, helytörténeti kutatásokat végeznének, közreműködnének egy felvidéki magyar népművészeti, népzenei dokumentumtár kialakításában.
Fokozatosan alakította ki a Csemadok Művelődési Intézetét, melynek megteremtette nemcsak az anyagi feltételeit, hanem a jogi alapjait is a Csemadokon belül. Az intézmény szerkezeti formájának kiépítéséhez a muravidéki (szlovéniai) magyarok szolgáltatták a példát, akik Lendván már korábban létrehozták a Művelődési Intézetet, és munkatársai felvették a kapcsolatot a Csemadok képviselőivel is.
Sokan kételkedve fogadták ugyanis ezt a kezdeményezést, attól tartottak, hogy ez szétforgácsolódáshoz vezet. Végül nem kevés meggyőző igyekezet és lobbizás után 2003-ban a Csemadok alapszabályába is bekerült, hogy a Művelődési Intézet a társadalmi és közművelődési szövetség égisze alatt fejti ki tevékenységét, és alapítója a Csemadok országos elnöksége, amelynek tagjai közül kerül ki az intézet igazgatótanácsa.
2013-tól a Csemadok Művelődési Intézete Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetre változtatta a nevét, amit bizonyos törvénymódosítások tettek szükségessé. Az intézet természetesen továbbra is a Csemadok oltalma alatt tevékenykedik, de egyszerűbben pályázhat bizonyos támogatások elnyeréséért, ami persze nem jelenti automatikusan, hogy a sikeres pályázat nyomán időben meg is kapja a jóváhagyott összeget. Ez szinte minden évben több hónapos késéssel érkezik meg, és csak a szervezők és a közreműködők türelmének és megértésének köszönhető, hogy ennek ellenére a rendezvények megvalósulnak.
A Művelődési Intézet keretében már az 1990-es évek óta működik a Gyurcsó István Alapítvány, amely helytörténeti és néprajzi kiadványok sorát jelentette meg. Ezek száma már a 100 felé közelít.
Ugyancsak az Intézet biztosította több országos népművészeti, pódiumművészeti, zenei rendezvény szakmai hátterét (pl. a gyermekszínjátszók és bábosok Duna Menti Tavasz versenyét, 1997 óta a népdalénekesek és csoportok Bíborpiros szép rózsaként ismert országos rendezvényét, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyt, az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyt stb.). Maga is szervezett különböző összejöveteleket (pl. a Citerazenekarok Országos Találkozója), vagy nyári szakmai táborokat, ahol például a népdalénekesek, a citerások, a gyermekszínjátszók vagy a bábosok jeles szakemberek irányításával nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismereteket is szerezhetnek.
A Művelődési Intézet tevékenységét sokan külső munkatársként és díjmentesen (!) segítették. Ők többnyire pedagógusok, múzeumi alkalmazottak, helytörténészek, néprajzkutatók, zenészek, újságírók, szerkesztők, színészek stb. A belső munkatársak elsősorban a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet különböző gyűjteményeinek, adattárainak a kezelői voltak.
Az Intézet folyamatosan gyűjti a szlovákiai magyar autentikus folklór (népzene, néptánc, népmese) hanghordozókon, videófelvételeken rögzített dokumentumait, ugyanakkor digitalizálja is a hagyományos módon készült korabeli felvételeket, amelyek így már az interneten is hozzáférhetővé válnak.
A dunaszerdahelyi székhelyű intézet is tagja lett a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztalnak, amely a határon túli magyar közösségek közművelődési tevékenységének az intézményes háttere. A kerekasztal elnöki tisztségét Huszár László látta el.
Huszár László néhány éve elindította a Felvidéki Értéktár elnevezésű mozgalmat, amely az egyes települések és magyarok lakta régiók szellemi és anyagi értékeinek, építészeti örökségének számbavételét tűzte ki célul. Ebbe a tevékenységbe igyekezett minél több embert bekapcsolni a legkisebbektől a legidősebbekig. A feltáró munka eredményeként számos, már-már feledésbe merült régi szokás került ismét a köztudatba, de a kutatás például az egykori sportéletről, a műszaki haladás által kiszorított egykori mesterségekről is sok érdekes és új adatot tárt fel.
Huszár László szomorúan állapította meg egyebek mellett, hogy a kisebbségi magyar politika antagonisztikus vonalon halad, és a felvidéki magyarság politikai megosztottsága nagyon megnehezíti az intézményépítést. A kultúra támogatása „ad hoc” jellegű és nagymértékben a politikusoktól függ, miközben egyáltalán nem kíváncsiak arra, hogy ez az egész hogyan is működik tulajdonképpen. Jelenleg kb. 1500 felvidéki civil szervezet van (ennek a fele nem a Csemadok keretében működik) és persze verseng a pályázati támogatásokért, így szükségszerűen egyéni és közösségi érdekek ütköznek. A megoldást a kulturális önigazgatás, azaz az autonómia jelentené, de ennek jelenleg nem sok esélyét látni.
A felvidéki magyarság megmaradásához a háttérintézmények megerősítése, szervezettsége, fejlesztési terve, koordináció szükséges, hogy meg legyen adva az irány, s minden rendszerben működjön – mondta Nagymegyeren 2020. szeptember 16-án.
„Az idő során megváltoznak az eszközök, újabb rendszerek épülnek ki. A jövő a mesterséges intelligenciáról, elektronikáról, az adatok lementéséről beszél, ennek köszönhetően át fog alakulni a társadalom s azzal együtt a kultúra is. A digitalizálás internetes kihívás, s nélküle ma már a szervezeteknek élni sem szabad. Az interneten keresztül is információt adunk önmagunkról, országos regiszterbe foglalhatjuk értékeinket. Ennek a rögzítésnek köszönhetően van remény arra, hogy még tovább tudnak élni ezek az értékek. Az internetes világgal ma már könnyebben meg tudjuk közelíteni, lelkünkbe könnyebben be tudjuk hozni azt a tudást, amelyek már csak ilyen formában terjednek a világban. Az értéktárral a jövőben is értéket teremtünk, az értékeinket ahhoz, hogy a további létüket meg tudjuk erősíteni, ebbe az értéktár-világba, a köztudatba kell beemelnünk. Az értékek kutatása során nagyon sok érdekesség kerül elő, ami nemcsak a helyieknek érték, hanem a távol élőnek is az. Pl., ha azt mondjuk, hogy egy fotó, fénykép beszél, akkor ott vagyunk az igazságnál” – vallotta Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet mindenkori igazgatója.
Utolsó megfontolandó szavainak vehetjük, amikor is kifejtette, hogy a kultúrmunkát szakmai műhelyekben, foglalkozásokon, próbákon kell elvégezni. Továbbképzési programot kell létrehozni. A csoportok vezetőinek a megfelelő felkészültséghez képzéseken kell részt venniük. Ma már a hagyomány nem a hétköznapokban, hanem ünnepi alkalmakkor, az azokra való felkészüléskor, a rendezvények alkalmával adódik át. Ennek közéleti, politikai háttérszándékká kell válnia, mert ez erősíti az identitást is.
Elismerései:
2008-ban a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) Díj – mecénás kategória, 2015-ben a Csallóköz Kultúrájáért Díj kitüntetettje,
2018-ban megkapta a Gyurcsó István Díjat, és a Magyar Arany Érdemkeresztet.
2020 – Illyés Gyula Díj
Huszár Lászlót mindenki ismerte, aki legalább egy országos Csemadok-rendezvényen vagy szakmai képzésen részt vett. Ismerték a tehetséges gyerekekkel foglalkozó pedagógusok, csoportvezetők, népzenészek, táncosok, bábosok, színjátszók, mesemondók, sőt a rockzenészek is, hiszen még a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle zsűrijének is tagja volt.
Legalább három-négy ember munkáját végezte lelkesen, fáradhatatlanul, az utolsó pillanatig, huszonéveseket megszégyenítő szenvedéllyel.
Hibát talált?
Üzenőfal