A magas-tátrai Karbunkulus-torony

Megjegyzés:
A rege ma is él a nép ajakán, s egy késmárki fi, a nagy képzettségű és költői lelkületű Lindner Ernő tanár hat különböző alakban használta föl tárgyul szepességi dialektusban írt szép költeményeiben, melyek közül, mint a magyarországi tájszólások egyik költőileg is szép mutatványát közöljük, a legrövidebbet:

Szép szőke juhász-leány, drága babám,
Mondd: lész-e az én kicsi hitves arám?

Szép ifjú vadász, örömest leszek én,
Csak az a rubintkő lenne enyém.

Óh azt a rubintot, ím meghozom én,
Biztos nyilam éri a szirt tetején.

Hogy szórja a szikrát a légen át,
Ím menten öledbe repül, ládd, ládd.

Ah, nem, deli ifjam, a tóba repül,
Jaj, a tavi tündér kezébe kerül.

Tündér, vízi tündér, add azt a követ,
Életre-halálra küzdöm ki veled!

Jaj, ne, deli ifjam, ne menj közel,
Tündéri karával keblére ölel.

Forró ajakával ajkadra tapad,
S ím összecsap rajtad örökre a hab.