* Udvard, 1888. szeptember 23. – † Székesfehérvár, 1977. április 19. / katolikus pap, egyháztörténész, pápai prelátus
A teológiát a szaléziánusoknál végezte, a torinói egyetemen 1912-ben doktorált. Később papi hivatása mellett bölcsészdoktori címet is szerzett a budapesti tudományegyetemen. Rómában levéltári kutatásokat végzett, majd a váci teológia tanáraként működött. 1936-tól a budapesti tudományegyetem hittudományi karának nyilvános rendkívüli tanára, 1938– 1950 között nyilvános rendes tanára volt. 1950–1959 között a központi papnevelő tanára (1952–1955 között rektora) volt az egyetem középkori és újkori egyháztörténeti tanszékén.
Főbb művei:
A clunyi reform hatása Magyarországon, 1931;
A Pázmáneum alapítása és a Szentszék, 1935;
Harminckilenc kiadatlan Pázmány levél, 1936;
Borromeo Szt. Károly hatása Magyarországon, 1937;
Marnavics Tomkó János püspök magyar vonatkozásai, 1940.
