* Puhó, 1793. május 28. – † Pest, 1872. január 13. / politikus, főispán, mecénás, az MTA igazgatótanácsának tagja (1863)
A puhói Marczibányi család utolsó férfisarja. 1812-től Trencsén vármegye szolgálatában tevékenykedett (szolgabíró, főszolgabíró, főadószedő, majd a megye országgyűlési képviselője, végül főispánja volt). Gondolkodását a szabadelvűség és a konzervativizmus-ellenesség jellemezte. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc bukását követően Pozsonyban internálták, végül 50 000 forint pénzbírsággal válthatta meg szabadságát. Ezt követően visszavonult a politikától, de továbbra is érdeklődött a nemzeti tudományosság ügye és a magyar irodalom iránt. Mecénásként is jeleskedett. Már 1830- ban részt vett az MTA megalapításában, később (1863 januárjában) igazgatósági tanácstaggá választották. Jelentős összegekkel támogatta az MTA-t, a nagybátyja, Marczibányi István (1752–1810) által életre hívott és 1847-től az MTA kezelésébe került Marczibányi–alapítványt, valamint a Nemzeti Színházat.
