Endlicher István László

* Pozsony, 1804. június 24. – † Bécs, 1849. március 28. / botanikus, történész, egyetemi tanár, királyi kormánytanácsos

Apja Endlicher János morvaországi születésű pozsonyi orvos, anyja Janusch Julianna volt. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Bécsben bölcseletet és teológiát hallgatott az érseki szemináriumban. 1823-ban a pesti egyetemen filozófiából doktorált. 1828-ban a bécsi udvari könyvtárban nyert alkalmazást; az ókori latin klasszikusokkal, középkori latin szerzőkkel, a kínai nyelvvel (ő írta német nyelven az első kínai nyelvkönyvet) és magyar történeti forrásokkal foglalkozott. Kiadta az admonti kódexből154 az I. István korából származó két törvénykönyvet. Érdeklődése mindinkább a botanika felé fordult. 1836-ban a bécsi udvari természetrajzi múzeum növénytani gyűjteményének őre lett. Új növényrendszere általános elismerést váltott ki.
Noha Endlicher rendszere – a vegetáció eltérő fajainak növekedési módját illetően – hibás feltételezéseken alapult, viszonylag modern szemlélet jegyében rendszerezte az alsóbbrendű edényes növénycsaládokat, és egy ideig általánosan elfogadták az európai kontinensen. Genera Plantarum… (A növények nemzetségei a természetes rend szerint csoportosítva) c. művében mutatta be rendszerét, amelyben a növényvilágot thallophytákra (telepes növények, beleértve az algákat, gombákat és zuzmókat) és cormophytákra (száras növények, beleértve a moszatokat, páfrányokat és magvas növényeket) osztotta. 1840-ben a bécsi egyetem növénytan tanárává és a botanikus kert igazgatójává nevezték ki.  Tagja volt az osztrák és a német parlamentnek. V. Ferdinánd császárhoz tíz éven át szinte naponta bejáratos volt és emiatt nem rokonszenvezett az 1848-as forradalmi eszmékkel. A Habsburg-ellenes fiatalok fellépése miatt elmenekült Bécsből, és csak 1848 késő őszén tért vissza. A magyar történeti források kutatása miatt viszont az udvar vádolta magyar-barátsággal. Szerény anyagi forrásait kimerítette a botanikai gyűjtemények és könyvek vásárlása, a saját és mások írásainak közzététele, ezért kétségbeesésében sztrichninnel megmérgezte magát. Nagy értékű könyvtárát és növénygyűjteményét már korábban az államnak ajándékozta.

Főbb művei:
Anonymi Belae Regis notarii de gestis Hungarorum liber, 1827;
Flora Posoniensis, 1830;
Genera plantarum secundum ordines naturales disposita, 1838–1840;
Grundzüge einer neuen Theorie der Pflanzenzeugung, 1838; Iconographia generum plantarum, 1838–1840;
Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana, 1849.