* Nagybiccse, 1871. március 16. – † Budapest, 1943. február 26. / orientalista,
irodalomtörténész, folklorista

1894-ben bölcsészdoktorrá, 1896-ban rabbivá avatták és ugyanabban az évben középiskolai tanári oklevelet szerzett. Zsidó rabbi volt, 1919–1922 között igazgatta a pesti zsidó gimnáziumot, majd 1931–1935-ben tanított a budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző Intézetben. Sokoldalú, külföldön is ismert tudományos munkássága a bibliatudományra, a héber mesekutatásra, az iszlám mese-, monda- és legendavilág tanulmányozására, valamint a magyar mesék és mondák kapcsolatainak vizsgálatára és az összehasonlító irodalomtörténetre terjedt ki. Megírta a héber és az arab mese történetét. A héber mese című összefoglaló írása 1921-ben jelent meg először. A szépen illusztrált kötet két részre oszlik: az első a héber mese keleti útját tárgyalja, a Bibliától kezdve a Talmudon és a midrás irodalmon át egészen az arab-zsidó legendákig. A könyv második felében a nyugat-európai héber mesegyűjteményekkel ismerkedhetünk meg, amelyek erős kapcsolatot mutatnak a latin és a különféle nemzeti irodalmak korai alkotásaival. Elsőként dolgozta fel az Antarról szóló középkori arab lovagregényt és jelentős tárgytörténeti adatokat szolgáltatott a magyar mondákhoz, valamint klasszikusaink magyarázatához.