Nemesdy József, Nemcsek
* Nagybiccse–Predmér, 1893. március 6. – † Aš, 1945. május 2. / mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen 1922-ben végezte, utána mint szakaszmérnök a MÁV szolgálatába lépett. 1929-től az igazgatóság munkatársa. 1933-ban műszaki doktori oklevelet, 1936-ban magántanári képesítést szerzett. 1939-ben a MÁV-igazgatóság építési főosztályán az alépítményi csoport, majd az újonnan felállított kísérleti csoport vezetője lett. 1938-tól meghívott előadó, majd helyettes tanár, 1941-től az út-, vasútépítés és közlekedésügyi tanszék nyilvános rendes tanára a budapesti műegyetemen. A háború utolsó napjaiban a cseh-bajor határ közelében repülőtámadás áldozata lett. A pályaépítés és fenntartás elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozó tanulmányai a külföldi szakkörökben is ismertté tették nevét. Ő építette az első hazai hosszú sínes, hézagmentes kísérleti szakaszokat.
A felépítmények számítása terén a magyar helyettesítő hossz-aljas számítási módszer kidolgozásával ért el eredményeket. Emellett számos újszerű felépítményszerkezet, sínlekötés, vasbetonalj konstruálása és bevezetése fűződik a nevéhez. Tanulmányai jelentek meg a hazai és külföldi szaksajtóban.
Hibát talált?
Üzenőfal