Scheirich László

* Losonc, 1944. december 28. – / obszervátor, Tátra-kutató.

Általános iskolai és középiskolai tanulmányait (az Építészeti Szakközépiskolában, 1959–1963 között) szülővárosában végezte. 1969–1973-ban az ógyallai középfokú csillagászati szakiskolában mélyítette ismereteit, közben 1967-től 2006-ig, nyugdíjba vonulásáig a Szlovák Tudományos Akadémia tátrai Csillagvizsgáló Intézetében, a Lomnici-csúcs-i Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott, feladatai közé tartozott a Nap legfelső légkörének, a napkorának a vizsgálata, valamint a napkitörések (protuberanciák) megfigyelése és az ún. napkorona-indexek (a napkoronából kisugárzott energia abszolút értékei) megfigyelése. 1969 októberében sikerült lefényképeznie a napkoronában a tízszer ionizált argon spektrális vonalait, ami az év legjelentősebb csehszlovákiai csillagászati megfigyelése volt és több dolgozatban beszámoltak róla. A teljes napfogyatkozás megfigyelése céljából indított négy tudományos expedícióban (Niger – 1973, India – 1980, Szibéria – 1981, Magyaro. – 1999) vett részt. A nigeri expedícióról a Vasárnap c. hetilapban cikksorozatban számolt be. Csillagászati munkája mellett a hegymászás, a természetvédelem, a turizmus, valamint a Tátra növény- és állatvilágának a megfigyelése is a kedvtelései közé tartozik. A Tátra kutatásának múltjáról cikkei és könyvei jelentek meg. Tagja a Szepességi Történelmi Társaságnak. Jelenleg Poprádon él. Négy gyermeke is a tudományos pályát választotta: Scheirich Veronika (1977–) történész, Scheirich Péter (1979–) csillagász, Scheirich János (1983–) fizikus, Scheirich Dániel (1983–) atomfizikus.

Főbb művei:
Emberek, sziklák, századok, 2001;
A mi Magas-Tátránk, 2004.