* Késmárk, 1858. október 18. – † Budapest, 1941. június 23. / botanikus, muzeológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1932)

Tanulmányait szülővárosában kezdte, ott is érettségizett. A budapesti egyetemen 1883-ban természetrajz-földrajz szakos tanári, 1884-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1885-től Jurányi Lajos (1837–1897) flórakutató tanársegéde, 1896–1897-ben helyettese volt. 1896-ban algológiából és a virágos növények morfológiájából magántanári képesítést nyert, 1897-től az Eötvös-kollégium tanára. 1899-től az MNM Növénytárának vezetője, 1901-től igazgatóőre, 1919-től igazgatója volt. Ebben a minőségében sokat tett újabb gyűjtemények (pl. a fatörzs-, zuzmó- és gombagyűjtemény) létrehozásáért. 1922-től a budapesti egyetem c. rendkívüli tanára. Jelentősen fejlesztette a Növénytárat, szakszerű rendezése is az ő nevéhez fűződik. Érdekes elmélete a szeparációs sejtmagosztódásról nem talált visszhangra. Elsősorban az algák sejttanával és a növények alaktanával foglalkozott. Behatóan tanulmányozta a csillárkamoszatokat (Characeae). Más algacsoportokat is kutatott és feldolgozta az Adria-expedíció algagyűjtéseit, tanulmányozta a Pieninek és a Balkán algavilágát. Növényrendszertana és Általános növénytana kéziratban maradt. Az MTA 1917-ben levelező, 1932-ben rendes tagjává választotta. 1940-ben tiszteleti tag lett. Az 1941-ben befejezett Charafélék monográfiája című, mintegy 1000 oldalnyi, apró gyöngybetűkkel írt és szépen illusztrált munkája sajnos ugyancsak kéziratban maradt, csupán egy tanulmányt jelentetett meg belőle. Ebben 11 olyan faj is szerepel, amelyet Filarszky Nándor fedezett fel.

Főbb művei:
A Charafélék, különös tekintettel a magyarországi fajokra, 1893;
A Pieninek és flórája, 1898;
Növénymorphológia, 1911;
A szeparációs sejtmagosztódás elmélete és szerepe a növények fejlődésében és rendszerezésében, 1920.