* Kassa, 1895. szeptember 18. – † Budapest, 1950. augusztus 19. / belgyógyász, orvos-vezérőrnagy, repülőorvos
1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1920-tól hivatásos katonaorvos, 1936-tól a légierő vezető orvosa. 1931-től a repülés-orvostan kiemelkedő szakértője, orvos-vezérőrnagy. Az 1930-as években több tanulmányutat tett Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Angliában. 1938-ban megszervezte az első aerodinamikai intézetet, az első magassági kísérleti állomást, ahol az oxigénhiányhoz való alkalmazkodást vizsgálták. Tervei alapján elkészült a Repülő-orvosi Vizsgáló Intézet. 1941-ben egyetemi magántanár, a repülőorvostan előadója a budapesti és kolozsvári orvosi karokon. 1940-ben csatlakozott Bajcsy-Zsilinszky köréhez, üldözötteket menekített és bújtatott a Pajor Szanatóriumban. 1945-től a Vöröskereszt Kórházának parancsnoka, 1946-tól a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetője. 1948-ban segítette a Magyar Véradó Központ megszervezését. 1950-ben egy koncepciós perben, melynek Sólyom László volt a fővádlottja (az ún. „tábornokok peré”-ben) halálra ítélték, és kivégezték. 1956. október 13-án újratemették. Teljes rehabilitációja azonban csak 1990-ben történt meg. A Gyáli úti Kórházat róla nevezték el.
Főbb művei:
A légi betegségekről,1930;
A repülés fiziológiája, 1931;
A repülés fontosabb élettani kérdései, 1935.
