* Hegybánya, 1720. május 15. – † Bécs, 1792. április 14. / csillagász

A Höll családban ő az első, akinek a nevét kizárólag Hell alakban használták. A legtöbb lexikonban és életrajzban Selmecbánya szerepel születési helyeként, de nagy valószínűséggel a közeli Hegybányán látta meg a napvilágot. Hell Máté Kornél legkisebb gyermeke volt. Selmecbányai középiskolai tanulmányait befejezve Besztercebányán lépett a jezsuita rendbe és 1738-tól a trencséni rendházban töltötte el két újoncévét. 1741–1743 között bölcseletet hallgatott a bécsi egyetemen; ezek a tanulmányok a természettudományokat és a matematikát is felölelték. 1745-től a rend lőcsei gimnáziumában latint és görög nyelvet oktatott, később a retorikai és a poétikai osztályt is rábízták, s emellett az internátus vezetése is ráhárult. 1748–1751-ben ismét Bécsben tanult, elsősorban teológiát hallgatott, de ekkor mélyedt el a csillagászatban is Joseph Franz mellett, aki akkoriban a jezsuita csillagászati obszervatórium vezetője volt. Tanulmányai mellett nemesi ifjakat bányászati ismeretekre oktatott és latinra fordította a német bányatörvényeket. Még egy történelmi és földrajzi tankönyv írásába is belefogott, ennek a kézirata azonban elkallódott. 1751-ben pappá szentelték és a harmadik próbaévet a besztercebányai rendházban töltötte el, majd a rend 1752-ben Kolozsvárra küldte, hogy az akkoriban kiépülő jezsuita kollégiumban matematikát és csillagászatot oktasson. Ebben az időben kezdett el foglalkozni az elektromosság és a mágnesség kérdéseivel, megsejtve, hogy a két jelenség között szorosabb összefüggés van. A magnetizmus gyógyító hatását is tanulmányozta. Ebben az időben matematikai témájú könyvet is írt, amely egy tervezett sorozat első darabja volt, a folytatás azonban már nem valósult meg. 1755-ben a bécsi udvari csillagda korábbi vezetőjének, Jakob Marinoni (1676–1755) udvari csillagásznak a halála után Mária Terézia őt nevezte ki az intézmény élére. Feladatait eleve pontokba foglalták, ezek között szerepelt a bolygók pályájának, a rendkívüli csillagászati eseményeknek a megfigyelése és a már a Marioni által elindított Ephemerides Astronomicae csillagászati évkönyv szerkesztése és kiadása is. Ebben az adott évre vonatkozó fontos csillagászati adatokat közölte részben saját megfigyelései, részben számításai alapján. Ennek köszönhetően Európában is egyre inkább felfigyeltek munkásságára. Mint pedagógus is jeleskedett, fellendítette a Bécsben folyó csillagászati–geodéziai oktatást, számos tehetséges tanítványt nevelt. Ezek egyike volt Sajnovics János (1733–1785) is, aki 1758–1759-ben volt Hell Miksa mellett, és akivel később részt vett a Vénusz-átvonulás megfigyelésében a távoli Vardő szigetén. Miután családi neveltetése folytán is elsősorban a gyakorlati kérdések megoldása izgatta, csillagászati munkásságára is ez a gyakorlatiasság volt a jellemző. 1764-ben szellemes kísérletekkel igazolta, hogy a Vénusz bolygó többek által látni vélt holdja valójában egy optikai jelenség, fénytükröződés. A földrajzi helymeghatározásban is bevezetett néhány új módszert. A ma Horrebow–Talcott-eljárásnak nevezett földrajzi szélességmérést tulajdonképpen ő alkalmazta először. Ennek lényege, hogy a délkörön azonos magasságon áthaladó két csillag zenittávolságát kell megmérni és feltételezve, hogy fénytörésük megegyezik, kiszámítható a földrajzi szélesség. Hell néhány év alatt az európai csillagászok élvonalába küzdötte fel magát, ezért nem meglepő, hogy VII. Keresztély dán király őt kérte fel annak az expedíciónak a megszervezésére és vezetésére, amely az északi sarkkörön túl elterülő Vardő szigetén volt hivatva megfigyelni a Vénusz bolygó 1769. június 3-án esedékes átvonulását a Nap korongja előtt. Ebben az expedícióban részt vett Sajnovics János (Nagyszombat) is, aki a csillagászati megfigyelések mellett a bennszülött lappok nyelve és a magyar nyelv közötti rokonságot is megvizsgálta. Általános az a vélekedés, hogy mindezt Hell Miksa kezdeményezte. Ő maga az expedíció során rendszeres meteorológiai és mágnességi méréseket végzett, de érdekelte a sarki fény problémája is, s emellett botanikai és zoológiai kutatásokat is folytatott. A Vénusz-átvonulás sikeres megfigyelését a dán fővárosban, Koppenhágában nagy elismeréssel üdvözölték, viszont a mérési adatok csak más megfigyelők eredményeit követően láttak napvilágot és felmerült az utólagos korrekció gyanúja, amelyet csak a XIX. században oszlatott el Simon Newcomb (1835–1909) amerikai csillagász. Hellt a magyar történelem kérdései is foglalkoztatták. A magyarok származásáról levelezést folytatott Pray Györggyel is. A jezsuita rend feloszlatása miatt tudományos munkájának körülményei megnehezültek, miután korábbi munkatársait kénytelen volt nélkülözni. Így is nagy érdemei voltak a magyarországi csillagászat fejlesztésében, hiszen több obszervatórium (Kolozsvár – 1755, Eger – 1776, Buda – 1780, Gyulafehérvár – 1792) létrehozása is közvetlenül vagy közvetve az ő személyével kapcsolatos. Számos munkát eltervezett, pl. egy háromkötetes északi enciklopédiát is, de ezek jobbára töredékesen és kéziratos formában maradtak fenn.

Főbb művei:
Elementa Algebrae Joannis Crivelli magis illustrata et novis demonstrationibus et problematibus aucta, 1745;
Elementa mathematica naturali philosophiae ancillantia. Tomus I:Elementa Arithmeticae numericae, et literalis seu Algebrae, 1755;
Anleitung zum nutzlichen Gebrauch der künstlichen Stal- Magneten, 1762;
Observatio transitus Veneris ante discum Solis, die 3 Junii Anno 1769, 1770.