* Hlinsko, 1840. február 26. – † Bártfa, 1907. december 2. / mérnök, térképész
Prágában végezte tanulmányait és 1857-ben, alig 17 évesen már mint kataszteri mérnök érkezett Magyarországra, ahol a Dráván túli vidéken tevékenykedett. 1870-ben az állami nyomda kartográfiai osztályához került és fokozatosan a ranglétra legfelső fokára jutott. 1897-ben vonult nyugdíjba és Bártfán telepedett le. Egyik méltatója szerint Lipszky János (1766–1826) és Schedius Lajos (1768–1847) után ő tett a legtöbbet a magyar kartográfiáért. Kb. 150 térképet készített. Az egyik legjelentősebb az 1888-ban kiadott „Magyarország közigazgatási térképe 1:900 000”. 1895-ben megszerkesztette Magyarország földművelési térképét, 1901-ben pedig „Magyarország és Horvátország közigazgatási és közlekedési térképé”-t. Elkészítette Budapest és Pest megye térképét, közreműködött iskolai atlaszok megrajzolásában és kiadásában. Ő felügyelte a Pozsonyban működő Enea Lanfranconi (1850–1895) olasz mérnök által a Duna magyarországi szakaszáról rajzolt hosszszelvényének a nyomdai munkálatait. Nyugdíjasként fogott bele a Földrajzi Társaság által szerkesztett „Nagy Magyar Atlasz”
megvalósításába.
