* Alsóvárad, 1813. október 14. – † Debrecen, 1894. március 14. / orvos, természettudós, az MTA tagja

Török Pál református teológus öccse. A selmecbányai evangélikus líceumban tanult, majd Debrecenben bölcsészetet, jogot, hittant hallgatott a református főiskolán. 1836–1842-ben a pesti egyetemen elvégezte az orvosi szakot. Már diákkorában publikált orvosi és természettudományi témájú cikkeket és Bugát Pállal (1793–1865) együttműködve összegyűjtötte a magyar irodalomban megjelent természettudományi és orvosi műszavakat (Természettudományi Szóhalmaz). A vegytani kifejezésekhez magyarázatokat is írt. Közreműködött a Zenetudományi Társulat évkönyvének és naptárának a szerkesztésében is. 1842-ben európai körutat tett (Berlin, Párizs stb.) sebész-orvosi ismereteinek elmélyítése céljából. 1843-ban Pesten kezdte el orvosi gyakorlatát és ugyanekkor az MTA levelező tagjává választotta (1858-ban lett rendes tag). 1847-től haláláig a debreceni főiskola vegytan és természettan tanára volt, és mellette orvosként is működött. A magyar természettudományi és orvosi szaknyelv egyik megteremtője és a magyar balneológia úttörője volt.

Főbb művei:
Magyarország közgazdaságilag nevezetes termékeiről,1844;
A két magyar haza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei, 1848 (a második, jelentősen bővített kiadása 1858-ban jelent meg);
A természettudományok elhanyagolásának káros következményeiről hazánkra nézve, 1848; Népszerű emberélettan, 1881.