az Öröm a zene döntőjében
Igazán ütősre sikeredett az idei Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle nyertesének, a gútai túlontoolnak az Öröm a zene Kárpát-medencei Tehetségkutató és Gondozó Sorozat 2017-2018-as évadának döntőjében bemutatott produkciója, ennek ellenére a modern metalban utazó négytagú gútai csapatnak mégsem sikerült a győzelem.
A rap-rock csapat a következő üzenetet osztotta meg facebook oldalán: „Köszönjük szépen mindenkinek, aki szorított nekünk és lélekben ott volt velünk. Nagyon odatettük magunkat és 110%-ra teljesítettünk. Sajnos a fődíjat nem sikerült elhoznunk, de rengeteg pozitív energiát kaptunk és ezzel a lendülettel dolgozunk tovább. Hamarosan sok újdonsággal lepünk meg benneteket.”
A Budapest Music Expo keretében megtartott döntőt a Fangler’s nyerte, így a zenekar a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) jóvoltából 1 millió forint értékű hangtechnikai felszereléssel, a Hangfoglaló Program felajánlásának köszönhetően pedig 2 milliót érő egyedi pályázattal gazdagodott. Ezenkívül három együttes, a Nene, a Ruby Harlem és a Carson Coma produkcióját értékelte a zsűri különdíjjal.
Hibát talált?
Üzenőfal