Szlovákiai Magyar Szövegfolklór Archívum

Ki lehetett kuruc?

Fullscreen Mode

Megjegyzés:
Típusszáma: MZ IV. F 11.7.
Rákóczit úgy emlegetik: „a Nagy Fejedelem”, s egyik-másiknak szinte áhítat zeng a hangjában. Ezt szerintem nem is annyira történelmi tudatuk motiválja – hisz többen azt se tudták, hogy Rákóczi hamvai a kassai dómban vannak – inkább a ma is sokat emlegetett bési erdő révén kötődnek Rákóczi Ferenchez és a Rákóczi családhoz. Ez az erdő a fában szegény síkságon valóban kincset jelentett a múltban a falu számára. Az erdőt Lorántffy Zsuzsánna adományozta az abarai református egyháznak. S úgy tudják, Rákóczi Ferenc Lorántffy Zsuzsánna unokája volt. Nem is tévednek sokat.
Még egy érdekes motívum, amit ki kell emelni a Rákóczi-hagyományból. Esze Tamás talpasainak, illetve a talpas szónak eredeti magyarázata. Még eddig sehol nem találkoztam vele, csak Abarán. A kuruckor történészei a talpasokról, mint mezítlábas seregről beszélnek. Abarán ezt nem vitatják, csak legyintenek rá, ők jobban tudják. Esze Tamás katonáit nem azért hívták talpasoknak, mert mezítlábasok voltak. Indoklásuk eredeti, egyben jellemző a keménységükre.

MűfajNépmondák / Történeti mondák / Háborúk, harcok, szabadságharcok
MegyeZemplén
TelepülésAbara [Oborín]
Évszám1980
GyűjtőTörök Zsuzsa
AdatközlőPopély András, 1896
ForrásTörök Zsuzsa: Abarai mondák. In: Irodalmi Szemle, 1980. 551.
Rögzítés formájaszöveg
Rövid Url
ID127373
Módosítás dátuma2021. december 2.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

25. Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny rendezvényei
Verséneklő Együttesek XIV. Országos Fesztiválja – Felhívás
XXVII. Országos Citeratalálkozó, felhívás 2026
X. Országos Szent István Király Ünnepség
Új elemekkel bővült a Felvidéki Értéktár!
26. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
III. Márai – Lola Napok Kassán
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
2 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,