Szöveges gyűjtések

Tisztelt vendégség csendességet kérek (lakodalmi vers)

Menyasszony fölnevelésének megöröklése

Tisztelt vendégség csendességet kérek, mert a vőlegényünk helyett most én beszélek. Őhelyette szólok most röviden, hogy a mátkájáért köszönetet tegyen. Kedves édesatyja jól tudom, hogy szánod az én hitvesemet, mert volt kedves lányod, s mostan pedig immár meg kell tőle válnod, mert házadban őtet mint eddig, nem látod. Mostan már köszöni az ő eltartását, és jó anyjának hű dajkálását. Isten áldását kívánja reátok, legyetek boldogok míg a földön jártok. Induljunk, induljunk csendesen, e háznál is maradj velünk Isten, maradjanak itthon kedves jó egészségben, minket is hordozzon Isten szerencsével.

Kategórialakodalmi vers
CímkeBenyus Edit (Melléte) / Melléte (Meliata) / 1969
Évszám1969
Dátum1969. VI. 18.
MegyeRozsnyó
TelepülésMelléte [Meliata]
Térbeli jellemzőkMelléte (Meliata)
Gyűjtőpályázat – Icsek Istvánné
AdatközlőBenyus Edit (Melléte)
Életkor10 éves
Foglalkozástanuló
Leltári számP1494
Megjegyzés(menyasszony fölnevelésének megöröklése)
Rövid Url
ID44731
Módosítás dátuma2013. november 27.

Legfissebb bejegyzések

2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás
Berecz András „ Fel a medvére, a fa nem játék! “ című önálló estje

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,