Régi fotók a Felvidéken

4657 bejegyzés

Egyházi esküvő 1951

2020.05.26.
A kép Gléba Lujza és Bartal János egyházi esküvőjén, 1951. április 9-én készült. Abban az időszakban az egyházi esküvőt csak a polgári esküvő után tarthatták meg. A polgári esküvőt általában 1-2 nappal az egyházi esküvő előtt tartották. A polgári ceremónián csak a házasulandók, valamint a szülők és a tanúk vettek részt.

Egyházi körmenet

Vága, talán az 1968. esztendőben Kertalján halad át a Jézus Szíve-körmenet, letérve a temető felé. Azóta eltűntek a főút melletti diófák, meg az embertömeg is…

Egyházi körmenet

2020.11.22.
Vága, 1960-as évek végén Egyházi körmenet, amely a Községháza előtt halad el. A még cserép nélküli családi ház, abban az időben az 1. házszámú családi ház volt. Ma, a 402-es házszámmal jelölik. A fotón: Szabó János, Szlízs Ernő, Takács István, Forró Sándor…

Egyházi körmenet a régi időkből

2019.05.06.
Vága, 1940-es években Az Úrnapja katolikus főünnep az eukarisztika tiszteletére, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. A húsvéti időt lezáró pünkösd vasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. Vágán is általános szokás a körmenet és a sok virágdísz. A körmeneten négy stáció van: négy virágokkal díszített oltárt állítanak, amelyet a pappal...

Egyházi körmenet a régi időkből

2019.02.17.
Vága, 1960-as években Vágán, az egyházi év sorrendjében a következő körmeneteket tartották: 1. virágvasárnapi körmenet 2. feltámadási körmenet 3. búzaszentelő körmenet Szent Márk napján 4. Flórián-napi körmenet 5. keresztjáró napok 6. Szentháromság vasárnapi körmenet 7. Úrnapi körmenet 8. Jézus Szíve vasárnapi körmenet 9. körmenet Mindenszentek napján Lakatos Imre 1958-tól 1965-ig volt Vága község plébánosa.

Egyházi körmenet a régi világból

2019.04.22.
Vága, a XX. század első felében A XX. század első felében még kilenc egyházi körmenetet tartottak a község hívői. A XXI. század elejére már elmaradt a Búzaszentelő körmenet (április 25.), a Keresztjáró napok (áldozócsütörtök előtti hétfő, kedd, szerda), a Szentháromság vasárnapi körmenet, és a Mindenszentek napján (november 1.) tartandó körmenet. A többi körmenethez, az egyházi...

Egyházi körmeneten

2019.12.01.
Vága, 1960-as évek végén Kertalján halad az egyházi körmenet, főútról letérve a temető felé tartanak. Pontosan melyik évben is készülhetett a fotó? Magam se tudom, mert a fotón látható ismerős erbereknek a lelkük már rég fenn van az Istennél…

Egyházi méltóságok

Egyházi méltóságok, ha találkoznak… Balról jobbra: Végh László (Nemeskajal), Danczi Lajos (Vága), Heriban László (Galánta), Harsányi Gyula (Szenc), Ján Sokol (Szered).

Egyházmegyei gyűlés Felsőszeliben

2020.04.18.
Emlékezetes esemény volt a felsőszeli evangélikus gyülekezetben az egyházmegyei gyűlés (konvent), melyre 1969. július 5-én került sor. Francisci lelkész kérésére a hívek összefogtak és adományaikkal, ill. munkájukkal biztosították a nagy esemény megvalósítását. A képen a magyar és szlovák hívek pózolnak a kultúrház udvarán, kezükben egy-egy nagy tál süteménnyel. Az asszonyok már egy héttel előtte elkezdték...

Egynyelvű községi körpecsét

2020.04.26.
Vága, 1950-es években ,,A társadalmi szféra alakulása a ll. világháború után Az oktatás 1945. szeptemberében ugyan megkezdődött, de szlovák nyelven. Egy Grün nevű tanító először két apácával kezdett hozzá a tanításhoz, majd tanítónőkkel bővült a testület. A krónika nem őrizte meg ezeknek a tanítóknak a neveit, akik az iskolai oktatáson kívül este a felnőtt lakosságnak...

Egynyelvű községi körpecsét

2020.07.04.
Vága, 1939. december 21. Vága község bírója 1939-ben, Sandula Lajos volt. Ő állt a falu élén. E tisztség már a 13-14. században kialakult. Feladatai közé tartozott a közös javak megőrzése, a falu határának felügyelése és ő volt az első számú bíró, aki tevékenysége után kapta elnevezését. Döntései ellen az úriszékhez lehetett fordulni. A bíró választásába...

Együttműködési megállapodás az MNMI Lendva és a Csemadok között

Az egyetemes magyar kultúra országhatárokon átnyúló kapcsolódása szellemében, a felvidéki és a Szlovéniában élő magyarság immár évtizedes közvetlen kapcsolatait ápolva és elmélyítve, továbbá a muravidéki és a csallóközi magyarság széleskörű szakmai együttműködése céljából, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (a továbbiakban: MNMI) és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya (a továbbiakban: Csemadok) a 2001. évi együttműködésüket...

Ekecs-Felvidék visszacsatolása

A fotót a Megyerkőcök csapat gyűjtötte a Felvidéki értékverseny során. 1938 novembere A bécsi döntés után bevonultak a magyar katonák a Felvidékre.

Ekecsi római katolikus

A fotót a Megyerkőcök csapata gyűjtötte a Felvidéki értékverseny során. Az ekecsi római katolikus templom 1940 körül. A teteje még zsindelyes volt.

Ekecsi zarándokok

A fotót a Megyerkőcök csapata gyűjtötte a Felvidéki értékverseny során. Ekecsi zarándokokról készült az alábbi kép Szentantalban / a Somorjához közeli Bacsfán/ 1915-ben. Szentantal volt a mi csallóközi „Csíksomlyónk”. 1715-től minden évben elzarándokoltak oda a csallóközi, mátyusföldi, vagy még távolabbi katolikus hívők. Az ekecsiek eleinte gyalogosan vagy szekereken tehették meg az egész utat, majd az...

Élelmiszerbolt és vendéglő, Bögellő

A képen a régi élelmiszerbolt és vendéglő látható, Bögellő község. Az épület ma is áll, és élelmiszerboltként működik.

Elemek találkozása szökőkút

A városházával szemben a Templom téren található szökőkút az 1965-ös árvizet követő páratlan összefogásnak állít emléket. Az 1970-ben készült „Elemek találkozása” elnevezésű emlékmű Karol Paluš építész munkája.

Éles Marika menyasszonyi fátyla

2019.01.14.
A Csemadok barti alapszervezete 1970-ben, Kónya József 1957-ben írott színművének „Éles Marika menyasszonyi fátyla” előadásával aratott nagy sikert itthon és a környező településeken.

Elismerés

A képen Kázmér Pálnak (1905) az önkéntes tűzoltóságban végzett munkásságáért cserébe kapott 10 éves szolgálati érmének igazolványa.

Elismerő oklevél a Pósa Lajos emlékműsorok megszervezéséért a Csemadoktól 1974-ből

2019.02.03.
1974. május 10-én a helyi Csemadok a Központi Bizottságtól elismerő oklevelet kapott a Pósa Lajos emlékünnepségek megszervezéséért. Az eredeti oklevelet a Pósa Albumban őrzik. Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár, szerk: Homoly Erzsébet, megj., 2010-ben, 76. oldal

Eljegyzési násznagy

2020.06.04.
Nagybalogon 1970-ben Molnár sz. Kiszlinger Jolán eljegyzésén kb. 40 ember vett részt. Az eljegyzés szóvivője, vagyis a násznagy Pál Dénes volt. A képen őt láthatjuk, amint átvette a menyasszony ajándékkosarát a vőlegénytől, a Jánosiból érkező Molnár Elemértől.

Éljen a megnagyobbodott Magyarország

Diadalkapu a kormányzó arcképével, és a hazaiakkal.

Éljen május 1.

2020.05.20.
Képen a helyi május elsejei felvonulás látható, pontosabban a helyi Vöröskereszt és a Nőszövetség tagjaival az 1967-68-as évekből. A táblán az „Egészséggel a békéért” felirat olvasható.

Ellenőrző az 1944. esztendőből

2018.10.07.
Vága, 1944. január 31. Dicsértessék a Jézus Krisztus mindörökké, Amen. A katolikus gyermek életrendje: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában!

Előadás

2020.09.07.
A CSEMADOK kürti alapszervezetének női kara

Előállt a hintó

Előállt a hintó, hogy elvigye az új házaspárt a paphoz….

Előkészületi labdarúgó mérkőzések 1984. év februárjában

Előkészületi labdarúgó mérkőzések: Vága – Somorja 5:1 (1:1) Gólszerzők a hazai csapatból: Janus Miroslav, Forró Róbert (3), Butko Jozef Vága – Szenc 3:2 (0:1) Gólszerzők a hazai csapatból: Butko Jozef és Horváth Jenő Lég – Vága 1:5 (0:1) Gólszerzők a győztes csapatból: Butko Jozef (3), Forró Róbert, Simkó Imre

Először a lóháton?

2018.01.14.
Először a lóháton? A fényképen Pósa Zoltán és édesapja, Pósa László látható.

Első fehér menyasszonyi ruha Nagybalogon, 1909

2020.05.29.
1909, Nagybalog. Az első fehér menyasszonyi ruha a faluban… Vitko József ácsmester és Mikla Erzsébet varrónő esküvőjén.
1 50 51 52 53 54 156