Régi fotók a Felvidéken

4692 bejegyzés

Duba család

Jobboldalt Duba Gyula, az író.

Duba Gyula otthon

Lányával és unokaöccseivel.

Dübörgés a Zöld víznél

Vága, 1980-as évek első felében Azokban az években szokás volt péntek délutántól vasárnap délig a Vág partján, vagy a közeli kavicsbányák (vágaiasan: kövécsbányo) valamelyikénél dübörögni… Állnak, balról jobbra: Bakó Róbert, Jalsovszky József, id. Krizsan László, Zsúrek Zoltán, Krizsan Árpád. Ülnek, balról jobbra: ifj. Krizsan László és Szabó László.

Dudásék

2020.06.18.
Vága, 1950-as évek végén Balról jöbbra: Dudás Margit, ifj. Dudás István, Forró Gertrúd (született Józsa), Dudás László, Dudás István.

Dúdor István

Dúdor István (Deresk, 1949. november 11. – Tornalja, 1987. június 23.) magyar festő és grafikus.

Duka Zólyomi Árpád beszédet tart

A Csemadok megalakulása 50. évfordulóján.

Duna, Pozsonyi vár

a rajz a ligetfalui oldal szemszögéből van készítve, a Dunát ábrázolja, háttérben a pozsonyi vár, Szent Márton dóm, valamint a vár alatti lakónegyed A fotót a Lovacskák csapat gyűjtötte a Felvidéki értékverseny során.

Dunai Ferenc: A nadrág, komédia

A darabot Dunai Ferenc írta 1962-ben. Az alkotót Acél György a vége megváltoztatására kérte, azonban az író erre nem volt hajlandó. A komédia nem élt meg ötven előadást sem, pedig a közönség körében nagyon sikeres volt… Az író második darabja már nem kapott zöld jelzést az akkori hatalomtól. Dunai Ferenc úgy gondolta, Amerikában próbál szerencsét...

Dunaradványi disznótor

Disznótor a Lukács családnál Dunaradványon.

Dunaradványi lányok

A kép bal oldalán Pálffy Károlyné, született Kabók Viktória, 1895 november 23-án Kőhídgyarmaton. A fénykép 1911 nyarán készült, mert 1911 november 23-án ment férjhez Kőhídgyarmaton, és akkor olyan meleg ősz volt, hogy mezítláb voltak a lagzi nézők, és gyolcsingben. 1938 május 10-én halt meg Kőhídgyarmaton.

Dupla esküvő

2020.04.23.
A fényképen Csintalan Benő és Czunyi Margit esküvője 1936. október 20-án, mellettük egy másik fiatal pár a községházán.

Dusza István

Dusza István és felesége, Oravecz Béla, az utolsó mellétei fazekas, Mellétében 1986-ban.

Dusza István

Dusza István és felesége, Oravecz Béla, az utolsó mellétei fazekas, Mellétében 1986-ban.

Ébredj Magyar! Figyelj Testvér!

2019.05.12.
Vága, 1920-as években Politikai röplap, hátlapon a következő szöveggel: Keresztény munkások, vigyázzatok, mert kik álmukban istentelenek táborába keverednek; istentelen vezérekre bízzák sorsuk intézését: szomorú valóságra fognak ébredni!!! Községi választási eredmények: Vágán, 1923-ban a választók 44,77%-a és 1927-ben a választók 46,73%-a szavazott bizalmat az Országos Keresztényszocialista Pártnak… Érsekújvárban 1936. június 21-én Egyesült Országos Keresztényszocialista Párt és...

EFSZ és a takarékpénztár épülete

Az Egységes Földműves Szövetkezet (EFSZ) irodája, valamint a Takarékpénztár.

Egy cowboynő

„A cowboy az az ember, akinek lova, coltja és kalapja van”, hangzik a feltehetően északiaktól származó amerikai mondás. A lovon Téglás Zoltánné Nagy Piroska.

Egy fotó az 1970-es évekből

2018.10.07.
Vága, 1970-es években A fotón a következő személyeket látni: Szlízs Róbert, Csomor Lívia, Puskás Veronika, Dubnicska Tibor, Vedrődi Mária, Éliás Magdolna, Miklós György (tanító), Éliás Ilona, Majerník Anasztázia, Jalsovszky Gábor…

Egy fotó, amely visszarepít a múltba

2020.08.26.
A Vágai Kilencéves Alapiskola V. osztálya az 1976/1977-es tanévből Hátsó sor, balról jobbra: Bakó János, Lukács Róbert, Forró Péter, Bakó Ernő, Varga Péter, Nagy Sándor, Takács Lubomír, Hlavaty Ernő, Knézel Róbert, Farkas Róbert, Dubnicska Zoltán, Dubnicska Tibor. Középső sor, balról jobbra: Fördős Edit, Józsa Gyöngyi, Jalsovszky Ivett, Józsa Julianna, Buzás Ildikó, Takács Éva, Bugyinszky Ildikó,...

Egy gól és három kapufa

Vága – Pöstyén 1:0 (0:0) Néző: 150 Gólszerző: Mikula István A cikkíró szerint a hazaiak legjobbja, Horváth Jenő volt. A 14 csapatos Kerületi Bajnokságban, a vágai focicsapat a 4. helyen tanyázott. A Győzelmes Út című hetilap, 1985. szeptember 6-i számából

Egy kellemes beszélgetés

2020.04.19.
A Varga család képgyűjteményében lévő fényképen Czúth Zsófia, Varga Irén, Ipóth Etel, Kiss Rozi, Sári, Kis József, Ipóth András és Tóth Géza beszélget a ház előtt, 1953-ban.

Egy kisfiú temetésének a napján, 1975-ben

2018.09.28.
Vága, 1975. év májusában A fénykép egy tragikusan elhunyt kisfiú (Polakovics Péter) temetésének a napján készült. Háttérben az Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai, elöl a Vágai Kilencéves Alapiskola diákjai. Abban az időben az elhunytat még otthon ravatalozták fel.

Egy magyar nábob

2019.12.01.
Színházi előadás

Egy pillanat a régi időkből

2019.05.08.
id. Forró Antal templomból jövet…

Egy pohár bor mellett

2020.04.21.
Hetényen balról Nagy Lajos, Markacz András, Nagy Benő. Egy kellemes beszélgetés 1950-es évek elején.
1 49 50 51 52 53 157