Az 1920-as évek végén felépült az új, kéttantermes, tanítólakással ellátott református iskola, melynek rövid ideig a másik tanítója a rétei születésű Szabó Eszter lett, akit Kalitza Sándor követett (1941-ig). Az 1-3. osztályba ekkor 53 gyermek járt.
A kitelepítés hatására a falu lakosságának összetétele teljesen megváltozott. A kitelepített magyarok helyére pitvarosi szlovákok költöztek, és épültek be fokozatosan a falu társadalmába. („Mönni köllött szegényöknek…” – adalékok a rétei magyarok 1947-es kitelepítéséhez, Adalékok Szenc helytörténetéhez, A helytörténeti diákkonferencia anyaga, 2013) Így került a faluba Rikk Pista is, asztalosként. A felvétel a régi kocsmában –...
A fotón látható Alexander Farkas, akit „Léla” néven ismernek, hegedűn balra, Štefan Farkas „Litťjen” gitáron mellette, Jozef Vöroš, akit „Búdi Joži” néven ismernek, hegedűn balra, és Jozef Szendrei „Aďi” harmonikán balra.
Új Karcsi, akinek édesapja, Béla bácsi jeles színésze volt a rétei csapatnak, sőt egyszer vagy többször rendezett is. Vagyis volt kitől tanulnia. Bátyja, Béla gyerekként is szerepelt a Botcsinélta doktor színdarabban a felnőttek között. Béla bácsi a magyar iskola Télapójaként is közreműködött.
Megérkezett a Télapó (Újj Béla) a rétei iskolába. Bozsik Péter iskolaigazgató fogadta a a tündérruhába bújt lányokkal, a kozákfiúknak öltözött gyermekekkel. A kép baloldalán Kovács Mártika, a református lelkész leánya.
Az 1851-ben átadott Párkánynána–Pozsony között a 135 km-es vonalszakasz egyik megállóhelye, az akkori 53 sz. őrházzal. A megálló Szenc előtt kb. 4 km-re van, a falutól még ma is egy km-re. A felvétel 1910-ből származik, rajta a vasútőr Rákoczy Ferenc. Az épület máig eredeti állapotában található.