Régi fotók a Felvidéken

1167 bejegyzés

A felejthetetlen meccs

Vága, 1984. július 8. Az a felejthetetlen (Vága-Fradi) nézőcsúcsot hozott meccs, amelyen Forró Róbert (balról a harmadik) két gólt rúgott Zsiborás Gábornak, az FTC saját nevelésű kapusának. Azóta a stadionban sok mérkőzésre került sor, de a legendás csatárt a szurkolók nem felejtették el. 2015. július 20-tól, a vágai sportpálya az ő nevét viseli, a pálya...

A felejthetetlen nap

2018.09.28.
Vága, 1939. március 14. 1938. november 2-án, maga vitéz Imrédy Béla (a Magyar Királyság 31. miniszterelnöke) jelentette be a Kossuth Rádióban az anyaországhoz visszatért városok neveit. Vága község akkor még Csehszlovákiában maradt, mert Galánta fölött húzták meg az államhatárt. A községből küldöttség indult Horthy Miklóshoz, s a kormányzónál kérvényezték a község visszacsatolását Magyarországhoz. Márciusban, egy...

A fellobogózott vágai Fő utca

2018.09.27.
Vága, talán 1939. március 14. A tolmácsok, az összekötő tisztek – a nemzetközi megegyezések szellemében – fehér karszalagról ismerhetőek fel, zászlókkal jelzik, biztosítják a magyar és a (cseh)szlovák csapatok közti kapcsolatot. Ők tájékoztatják a két csapattestet az eseményekről.

A Ferencvárosi Torna Club focistái Vágán

2018.09.28.
Vága, 1984. július 8. Vágai Testnevelési Egyesület – Ferencvárosi Torna Club 4:5 (2:4). VTE: Sandula György, Zsigó György, Farkas Sándor, Sas Gyula, Simkó Imre, Dančík Milan, Földeši Ján, Horváth Jenő, Butko Jozef, Forró Róbert, Kamenár Igor. Cserejátékosok: Navrátil Pavol, Recht Róbert, Lulovics Miroslav, Gyeváth Tibor. FTC: Zsiborás Gábor, Haáz Ferenc, Rab Tibor, Keller József, Jancsika...

A fiatalok

2020.10.02.
Kubica Jolán és Kotrba János

A fiatalok

2020.11.01.
Vága, 1960-as évek közepén Farkas László, a budapesti születésű, Pulai Erzsébet (Farkasné) és Farkas Gyula.

A fiatalok

Nemeskajal, 1980-as évek végén Balról jobbra: Kamenár Szilvia, Ďuris József, Horváth Pál, Kubica Judit.

A fiatalok

Vága, 1980-as évek végén A községi kultúrházban Balról jobbra: Adamkó Péter, Jalsovszky Enikő (Miklósné), Jalsovszky Ivett (Hrotkóné).

A Fő utca alsó része az Alvég

2019.03.10.
Vága, 1970-es években A legidősebb lakosok emlékezete szerint a Vág medre valamikor a Kertaljánál folyt, a környéke mocsaras volt. A falu településszerkezetét tekintve utcás, halmaztelepülés. A Fő utca a település szerkezetének tengelyét képezi, amely a közepén kiszélesedik, s itt áll a római katolikus templom. Ebben az utcában elsősorban a módosabb gazdák házai sorakoztak. A felső...

A Fő utcán

Vága, 1980-as évek elején A hentesüzlet bejárati ajtaja fölött olvasható nagy betűkkel: ,,MÄSO-ÚDENINY” s alatta magyarul kis betűkkel: ,,hús és hentesáru”. Az akkori Csehszlovákia kommunista vezetői szerint – a szocialista államukban – ,mindenki egyenrangú és egyenjogú, de a valóság mást mutatott… A mellette lévő házban Zsákovicsék, hátul meg Rechték laktak. Ma trafik található, a családi...

A Fő utcán az 1960-as évek elején

2018.09.24.
Vága, 1960-as évek elején Balról jobbra: Józsa Júlia (született Nagy) a kis Évikével, a gyerekkocsi mellett Németh Magdika áll, Zsigó Margit (született Kiss) a kis Zolikával és Zsigó Margit (született Forró) a kis Erikával látható a fotón. A Vágai Kilencéves Alapiskolában az 1961/62-es tanévben 336 magyar diák tanult.

A Fő úton

Vága, valamikor a XX. század közepén Kertalatt, a Fő úton viszik az állatokat a mázsaházba, ahol megmérték a súlyukat. Az akkori mázsaház (1962-ben még létezett), a Szentháromság- szoborral volt átellenben (pontosabban a Sandula Móni néni családi háza előtt), a két pad mellett.

A focicsapat

2020.05.14.
Vága, 1960-as években Állnak balról jobbra: Recht Miklós (kapus), Hulák Ernő (csatár), Forró László (hátvéd), Hulák József (csatár), Gyeváth Ferenc (hátvéd), Forró Jenő (hátvéd), Knézel József (hátvéd), Pásztor Imre (csapatkapitány, csatár). Guggolnak balról jobbra: Nagy Sándor (hátvéd), Lulovics Zoltán (középpályás), Kozmér Sándor (csatár), Hulák Jenő (csatár), Farkas Gyula (kapus). A községi focicsapat a régi időkben,...

A focicsapat

2020.07.02.
Vága, 1950-es évek végén Piros mezben fehér csíkkal a felnőtt csapat. Állnak balról jobbra: Zsigó Tibor, Pásztor Imre (csatár, és középpályás is), Forró László (hátvéd), Hulák Ernő (csatár), Knézel József (hátvéd), Farkas László (középpályás). Guggolnak balról jobbra: Mikula József (hátvéd), Zsigó József (csatár), Karácsony István (kapus), Bakó Jenő (középpályás, csatár, kapus is), Hulák Jenő (csatár).

A focista

Vága, 1960-as években Mikula József, a focista. Abban az évtizedben, még a Vág-parti futballpálya (mai fatelep területe) volt az otthona a vágai labdarúgóknak.

A focisták

2019.05.27.
Vága, 1970-es évek végén A Vágai Sport Club (szlovákul: Športový Klub Váhovce) vezetősége 2000-ben egy ankétot hirdetett meg a sportkedvelő közönség körében. Arra kérték a község csapatának a szurkolóit, hogy a község területén elhelyezett szavazóurnákba dobják be az általuk, a legjobb XX. századi vágai tizenegy focistájának a névsorát. A legtöbb szavazatot, a legendás 10-es mezben...

A focisták

2020.11.07.
Vága, 1980-as évek második felében A vágai felnőtt csapat focistái az öltözőben, balról jobbra: Peter Radošovský (szeredi), Horváth Jenő, Mikula István, Lulovics Miroslav.

A focisták

Vága, 1970-es évek végén A sportpályán készült fotón: Horváth Jenő (balról), Kozmér Győző (klubelnök), Forró Róbert (csapatkapitány), s legelöl a rivális taksonyi focicsapat gólgyárosa, Mészáros Imre. A mátyusföldi Taksony község futballpálya külső kőfalán évtizedekig ott díszelgett az üzenet: ,,Minden út Taksonyra vezet, Vágának itt győzni nem lehet!”

A futball ünnepén

A Győzelmes Út című hetilap 1986. július 25-i számából

A gyermekek

Vága, 1970-es évek végén Balról jobbra: Kubica Norbert, Karácsony István, Forró Borisz, Karácsony Tibor, Karácsony Magda, Karácsony Péter, Kiss Zoltán, Kiss Ildikó.

A gyermekek

Vága, 1940. esztendőben Balról jobbra: Józsa Janika (akit Dénesnek hívnak), Józsa Margitka és Józsa Sarolta.

A gyermekek

Galánta, 1959. február 20. Jobbról balra: Puskás Magda (Marafkóné), Zsigó István, Sandula Éva (Kelecsényiné), Kiss Katalin (Kubicáné).

A hagymakupolás katolikus templom

Vága, 1970-es években ,,Fölépül a templom (inkább csak kápolna), szegényes épület, szegényes berendezés, mert szegény és kevés még a falu népe is. Még a falu helye sem biztos. Galánta- Szered-Szerdahely plébániái között. Majd a templom szépül, már lesz berendezése, lesz liturgikus ruha, ha csak egy, de mégis. Aztán tovább gazdagszik a vágai templom. Állandósul a...

A határban

2020.03.05.
Vága, 1960-as években A valamikori Egységes Földműves Szövetkezet (Jednotné Rolnícke Družstvo) dolgozói. Volt egy időszak, mikor 315 tagja is volt a szövetkezetnek. Balról jobbra: Silný Mihály, Jalsovszky Ernő, Takács Károly, Kamenár Gyula, Bakó István, Farkas László, Jalsovszky Ferenc, Nyári Mihály, Bakó Ernő, Mészáros Dezső, Takács István…

A határban

Vága, 1970-es években Aratók a gabonakombájnon: Knézel Ernő (balról), Kamenár Gyula, Takács János. A gabonakombájn előtt: Vedrődi János (balról), Józsa István, Mojzes Dezső (az Egységes Földműves Szövetkezet elnöke), ?, ?, Németh István. A Szovjetunióban gyártott SZK-3 és SZK-4 kombájnok az első gabonafélék aratására vagy rendfelszedésére és cséplésére voltak használhatók. A XIX. században a vágai szántóföldeket...

A hazai pályán

Vága, 1980. esztendőben Levegőben a Czafík István, a sikeres vágai edző. A Verbó (szlovákul: Vrbové) elleni labdarúgó-mérkőzés utáni fotó, amely meccs 6:3-as hazai győzelemmel végződött, s a vágai felnőtt labdarúgó csapat feljutott a Kerületi Bajnokság északnyugati csoportjába… 1971-ben a vágai tizenegy kiharcolja a továbbjutást az 1.B osztályba. 1977-től már a Kerületi 1. A. osztályban (2000...

A házasságkötő teremben

2019.09.22.
Vága, 1980-as években A falon, az akkori Csehszlovák Szocialista Köztársaság címere látható Balról jobbra: Dubnicska Jana, Szalay Ilona (Sercelné), Turček Júlia (született: Forró), Szlízs László, Adamkó Mária (született: Kozmér), Zsigó Jana (Szalayné). Szlízs László 1964-től 1990-ig volt a Vágai Helyi Nemzeti Bizottság titkára.

A Helyi Nemzeti Bizottság épületében

2020.01.20.
Vága, 1988. esztendőben 50 évesek, ha találkoznak. Balról jobbra: Kiss János, Józsa István, Forró Mária (született Majerník), Zsigó Irén, Kamenár Júlia (Forró), Kleberc Margit, Simkó Mária (Szabó), Lukács Jenő, Forró Irén (Forró), Jalsovszky Lídia (Puczoló) és Kozmér Lehel.

A Helyi Nemzeti Bizottság eskető termében

Vága, 1980-as évek végén Balról jobbra: Kozmér Lóránt, Turček Júlia (született: Forró), Szlízs László, Flaskár László és Adamkó Mária (született: Kozmér). Az 1989-ik évig, az ún. szocialista rendszerben a község élén a Helyi Nemzeti Bizottság elnöke állt. 1990-ben az akkori Csehszlovák Szocialista Köztársaságban önkormányzati és polgármester választások voltak, s a község részben visszakapta közigazgatási önállóságát....

A hétvégi labdarúgó eredmények

Vága – Modranka 3:1 (1:0) Néző: 400 Gólszerzők: Forró Róbert (2), Puskás György és a vendékek közül, Šturddík A cikkíró szerint jól játszottak: a vendégeknél, Prokop és Štrbo a hazaiaknál, Forró Róbert, Takács József és Horváth Jenő Felnőtt csapat Nagyborsa – Vága B 0:5 Gólszerzők: Józsa P. (2), Dubnička László, Szabó Róbert, Bakó Róbert Ifjúsági...
1 2 3 4 39