Vága, 1970-es években A mátyusföldi községben a Szent Mihály-nap (szeptember 29.) után kezdték a kukoricát törni. Az 1980-as években még az volt a szokás, hogy a szomszédok, rokonok jöttek segíteni.
Vága, 1979. december 1. Balról jobbra: Kamenár Erzsébet, Csomor Adél és Dudás Margit. A Szovjetunió egy kommunista berendezkedésű állam volt Eurázsiában 1922 és 1991 között. A Föld történetének legnagyobb területű országa volt. Fővárosa és az ország gazdasági, közlekedési, oktatási valamint politikai központja Moszkva volt. Sokszor pontatlanul Oroszországnak nevezték az elődállam, az 1917 után széthullott Orosz...
A mai Attila szoborpark helyén három épület állt. Az egyik Etel Néni háza volt. Ablaka előtt volt egy fa, melynek a kiszáradt törzse emlékül szolgált az arra járónak.
Vága, 1961-ben, talán Hátsó sor balról jobbra: Kiss Walter, Oberman József, Forró Vilmos, Horváth Gábor, Bakó László, Knézel Jenő, Bugyinszky János, Szabó István. Alattuk balról jobbra: Kozmér József, Forró Jenő, Kubica Imre, Jalsovszky László, Práger László, Práger Zoltán, Mészáros Dezső, Andriszák György, Forró Sándor, Forró János, Oláh Pál. Állnak balról jobbra: Vedrődy József, Szitár Tóni...
Vága, 1963. esztendőben Első szentáldozáson készült a fotó, Lakatos Imre plébánossal, aki 1958 és 1965 között volt Vága község plébánosa. Állnak balról jobbra: Gyevát Tamás, Józsa Vilmos, Kozmér László, Forró Gyula, Zsigó Péter, Práger Vilmos, Jalsovszky Ferenc, Dudás István, Szabó László, Kiácz Róbert, Simkó Milán, Lukács Sándor. Alattuk balról jobbra: Kubányi Nóri, Hornyák Natália, Forró...
Vága, 1960-es években Hátsó sor, balról jobbra: Forró Dezső, Klaszta Libor, Karácsony ?, Dubnicska István, Takács Róbert, Bakó Róbert, Bakó László, Andriszák Róbert, Silný Maros, Mészáros Frigyes, Horváth György, Forró László, Kamenár Jenő, Kozmér István. Középső sor, balról jobbra: Dudás Emília, Jalsovszky Mária, Kozmér Magda, Jalsovszky Erzsébet, Zelinka Magda, Németh Magda, Takács Erika, Kamenár Eszter,...
A lakodalmi menet végigvonult az utcán, a templomból a „lagzis udvarig”. Itt a főúton látjuk a menetet, közvetlenül a főtér előtt. A képen jól látható a nép- és polgári viselet keveredése.
Vága, 1958. augusztus 31. Lakodalmi menet a Fő utcán A fotón: Major Mária (menyasszony), Dubnicska József (vőfély), Kotrba Ottó (vőlegény), Takács Ferenc… Azt az üvegre húzott fonott lakodalmi kalácsot (Vágán kúcsos a neve), a vőfély a templom előtt, a már ott örömmel várakozó gyermekek közé szokta dobni…
Vága, 1970-es években A gyermekek mögött, Józsa Teréz s mellette a férje, Józsa Gyula. Józsa Gyula bácsi volt a Községháza (mai Községi Hivatal) épületében található régi vágai moziban a vetítőgép kezelője. Az 1970-es évek elején, mikor még működött a mozi, vasárnap háromszor vetítettek: délelőtt 10-kor és délután 17-kor, s az esti filmvetítésre 20 órakor került...