Vága, 1940-es évek első feléből Vágáról az első világháborúban 77-en vesztették életüket a magyar hazáért. A község 1919. január végén adta meg magát a cseh katonaságnak, mikor már napok óta körül volt zárva. Miután a Magyar Tanácsköztársaság egységei június 3-án visszafoglalták Érsekújvárt, a faluban másnap a Magyar Tanácsköztársaság egységeit éltették. A megszálló cseh katonaság a...
Vága, 1939. október 1. A legrégibb fennmaradt oklevél, amelyben Vága falu neve írásos alakban előfordul 1259. szeptember 1-én keletkezett Csepel-szigeten. Tehát Vága község, 1259-ben (IV. Béla király idején) már a Magyar Királyság fennhatósága alá tartozott. Hivatalos XX. századi területváltozások: 1921. július 26-tól egészen 1939. március 14-ig Csehszlovákia része. 1939. március 14-én a déli 12 órától...
Vága, 1939. október 1. A fotó a Hősi emlékmű és az Országzászló felavatási ünnepélyén készült. Háttérben a leventék láthatók: Bugyinszky Ferenc, Forró József, Kubányi István, Józsa Ernő, Zsigó Ferenc, Józsa Ferenc, Takács László, Józsa Ferenc… A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A levente-szervezetek a...
A Vágai Sport Club (szlovákul: Športový Klub Váhovce) vezetősége 2000-ben egy ankétot hirdetett meg a sportkedvelő közönség körében. Arra kérték a község csapatának a szurkolóit, hogy a község területén elhelyezett szavazóurnákba dobják be az általuk, a legjobb XX. századi vágai tizenegy focistájának névsorát. A legtöbb szavazatot, a legendás 10-es mezben focizó, Forró Róbert (csatár) kapta....
Húsvizsgálók képzése Zsolnán 1936-ban. A képen alsó sorban balról jobra a 3. ember (a fehérköpenyes mellett édesapám) Rózsár Dániel, aki Vízkeleten volt húsvizsgáló.
A fénykép Rimaszombatban készült a vármegyeháza és a takarékpénztár közti utcában. Mivel zászló van a „legénynél” 1938-ra gondolunk. A huszár neve Pósa Gyula. A lovon nincs nyereg, csak egy kis házi szövésű pokróc.
A Felsőszeli Csemadok Vegyeskara Galántán az I. Kodály Napokon 1969. Tagjai a következők voltak: Perleczky Miklós, Papp Sándor, Pónya Ferenc, Pónya Kálmán, Dömötör Ferenc, Danajka Lajos, Czinege Antal, Dolezsál József, Perleczky Lukács, Bábi Zsigmond, Filó János, Deák Vilmos, Ollé Ferenc, Czinege Gyula, Szabados Béla, Szabó Rudolf, Szabados Ferenc, Czinege Lukács, Perleczky Béla, Szőcs Imre. Bábi...
Született: 1927. szeptember 27-én Légen Meghalt: 1994. november 13-án Turnov településen (Csehország) Idősebb Michal Kravec a kép jobb oldalán látható.
Vága, 1970-es évek végén A fotón: Adamkó Ferenc, Szlízs Ferenc, Knézel Ferenc, Szlízs István, Bugyinszky István (a két asztal között). Az asztalnál ülő nénik, balról jobbra: Sandula Mária?, Vedrődi Gusztávné, Bakó Margit, Szabó Terézia (született Horváth), Szlízs Rozália?. A községi kultúrház 1973-ban lett átadva a kultúra kedvelőinek.
Vága, 1970-es években Ifj. Patkoló Ernő muzsikusként az egyik lakodalomban. Farkas Lenke és Patkoló Ernő öt gyermeke közül, harmadikként látta meg a napvilágot. Magyar muzsikus cigánycsaládban született, így ő sem kerülhette el a sorsát. Eleinte az édesapja zenekarában hegedült vágai lakodalmakban és egyéb összejöveteleken, majd a zenei tehetségének köszönhetően szerte a világban.
Az ógyallai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában Benkó Nándor természetrajz tanár vezetésével 1972-től működött az Ifjú Egészségügyi Őrs. A képen a 10 éves évfordulóra díszített faliújság előtt az akkori csapat lányai balról jobbra: Vastag Szilvia, Pápes Gyurcsovics Jolán, Darázsné Kiss Szilvia, Bachorec Ildikó, Gyurcsovics Szilvia. (Néhányuknak nem ismeretes a férjük utáni családnév). Az őrsök alapos felkészülés...
Vága, 1980-as évek elején Állnak balról jobbra: Szabó Ferenc, Kotrba László, Vedrődi Zoltán, Forró Norbert, Jalsovszky Róbert, Forró József, Karácsony István. Guggolnak balról jobbra: Cseleda Iveta, Karácsony Eleonóra, Ivan Magdi, Forró Bea, Polakovics Adri.
Osztálykép V-VII. évfolyam, tanító Lintner József. A tanulók az illésházi templom lépcsőin állnak. Háttérben az eredeti templomajtó, mely jelen időben is mindig nyitva áll a hívek előtt.
Tűzoltók név szerint. Felső sor balról: Bognár Lajos, Csémi József, Fekete József, Farkas Vince, Bódis Jóska, Sül Vince, Mészáros Lajos, Farkas István, Nagy Gyula Középső sor: Farkas Jenő, Hordosi Ferenc, Kiss Miska, Budai János, Kálmán Sándor, Horony János, Kiss Imre, Bögi György Alsó sor: Elek János, Nyársik István, Fekete János, Filkász László, Molnár Gyula, Nagy...