A Sport Egylet Felsőszeliben bemutatta a Csárdás c. darabot 1937. júniusban. A szerző Vas Gereben, kinek ez az egyetlen népszínműve, dalokkal, 4 felvonásban. (Először adták a pesti Nemzeti Színházban 1855. febr. 24.). Szereplők – 1. sor balról jobbra: Bodor Dezső, Bozsik J., Perleczky László, Fehér Inci, Bory Antal tanító, Bedecs Sándor, Takács Vilma, Bartos Vilmos,...
Cseh Lajos (1914. 7. 12 – 2000. 2. 21.) és felesége Dóka Zsófia (1921. 7. 11. – ) Lajcsi bácsi és Bócsi néni, a rétei magyar kisiskola fűtője és takarítónője, akik nélkül a mai 70 évesek el sem tudnák képzelni az oktatást a faluban. Ma már csak nosztalgiázhatunk, mert elfogytak a diákok az iskolából, megszűnt...
A képen látható két csehszlovák katona Barton a Monarchia ideje alatt 1917-ben született, kötelező katonai szolgálatukat Csehországban töltötték. A visszacsatolás után 1940-ben magyar honvédként visszafoglalták Erdélyt. A II. világháború után sajnos ismét Csehszlovákiában élték le hátralévő életüket.
Vága, 1980-as években A fotó a Helyi Nemzeti Bizottság (szlovákul: Miestny Národný Výbor (MNV) ) eskető termében készült. Falon az akkori Csehszlovák Szocialista Köztársaság oroszlános és ötágú csillagos címere, s alatta balról jobbra: Forró Terézia, Flaskár László (elnök), Kočík Viola, Józsa Mónika. Flaskár László 1976. évtől 1988. évig volt a Helyi Nemzeti Bizottság elnöke Vágán.
Lukács Tibor, a Csemadok országos főtitkára a Csemadok járási konferenciáján, Dunaszerdahelyen a Csemadok Kíváló Népművészeti Csoportja díjat adja át a csallóközkürti alapszervezet elnökének, Horváth Ferencnek, és Orbán Gyulának a kisudvarnoki alapszervezet népdalköre vezetőjének. A kerámia Török Ágota pozsonypüspöki keramikus alkotása.
Balról: Csák István – Losonc járási titkár, Béres József – Kassa, Boda Ferenc – Kassa-vidéki titkár, mögötte Szombathy László Kassa-vidéki járási elnök. A felvétel Pozsonyban, a Csemadok székház nagytermében készült az 1970-es évek elején, a Központi Bizottság ülésén.
A KB elnöksége: A hátsó sorban balról: Szilvássy József, Klimits Lajos, Mag Gyula, ? Az első sorban balról: Varga Béla, ?, Rácz Olivér, ?, ?, Dr. György István
A dunaszerdahelyi járás KB tagjai: Dr. Molnár János (Dunaszerdahely), Tánczos Tibor (Nagymegyer,) Héger Károly (Dunaszerdahely). A háttérben Janda Iván (Pozsony)? Máté László (Kassa).
Javarészt a galántai és a dunaszerdahelyi járások KB tagjai: Pintér Ferenc (Diószeg), Poszpis József, Végh László (Somorja), Presinszky Lajos (Somorja), Sándor János (Kolon), Görföl Jenő (Diószeg). Új sorban: ?, Fél Miklós (Dunaszerdahely), Dr. Molnár János (Dunaszerdahely), Héger Károly (Dunaszerdahely), Németh Gyula (Komárom).
Az asztalnál, bal oldalon: Poszpis József, Végh László (Somorja), Presinszky Lajos (Somorja), Sándor János (Kolon), Görföl Jenő (Diószeg), Bodnár Béla (Pozsony). Az asztalnál, jobb oldalon: Paksi László (Dunaszerdahely), Fél Miklós (Dunaszerdahely), Dr. Molnár János (Dunaszerdahely), Héger Károly (Dunaszerdahely), Ripcsu Rudolf (Zétény). A kép jobb sarkában: Kolár Péter, Gál Sándor.