Ógyallai színjátszás az 1930-as években. Kincskeresők X. – Mácsik Simona-Szűcs Bernadett, Ógyalla A fotó rosszabb minőségben a Chalupeczky J. fotótárában is megtalálható volt.
A darab címe Őrmester úr jelentem alássan, amelyet 1939-ben háromszor mutattak be telt ház előtt Ógyallán. Zenés-táncos operett volt, „saját rendezésben adtunk elő” – írja Chalupeczky J. (A képen látható is a széken ülve papírral a kezében. A fotó a Csemadok gyűjteményében is megtalálható – Ihász Zs. adománya.)
1930 (1931?), amikor bemutatják a Tommy és társa című darabot a kaszinó szponzorálásával Ógyallán. Chalupeczky József megjegyezte, hogy Rózsás Teri néni öltözhetett be férfinek. A képen látható Macsánszky Bözske, Mucus néni (Klarisz édesanyja).
A fotó Chalupeczky Józsefnél is megtalálható volt. Feljegyzése szerint egy 1922-es fényképén egy színmű látható, de a címére már nem tudtak visszaemlékezni. A viselet alapján (első világháborús katonaruha) 1922-höz soroltam be.
A darabot talán az 1930-as évek végén mutatták be. 1939-ből tudjuk, hogy előadták a Gyurkovics lányok c. darabot (bár egy másik helyen ennek az évszáma 1941, Chalupeczky J. feljegyzése alapján).
A feltételezés szerint a Marica grófnő előadásról lehet szó, melyet 1931-ben mutattak be. A képen látható Chalupeczky József fiatalon (hátulról a második sorban, balról a második).
Az előadás címe ismeretlen. A felvétel feltehetően az 1930-as évekből származik, amikor több darabot is bemutattak. Az Ezred apja c. operett előadást 1937 februárjában láthatta a közönség a Tűzoltó Egyesület (elnöke Kádek János) szponzorálásával.
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1959. március 29-én mutatatták be A titkárnő c. színdarabot, majd április 19-én. Április 24-én Bátorkeszin, május 10-én Deákin, 16-án Berencsen vendégszerepeltek. Szereplők: Bahorec Géza, Kis Magda, Kender Gyula, Cingel Tibor, Kecskés Zoltán, Skulec Tibor, Psenák Edit, Kádek Vali, Jirka Ede, Chalupecky Kató, Jirka Ferenc, Nedesovszky József, Beck Vilmos, Dikasz László, Kádek Gábor, Bogner Miklós, Kádek...
1930 (1931?), amikor bemutatják a Tommy és társa című darabot a kaszinó szponzorálásával Ógyallán. Chalupeczky József megjegyezte, hogy Rózsás Teri néni öltözhetett be férfinek. A képen látható Macsánszky Bözske, Mucus néni (Klarisz édesanyja).
A darabot talán az 1930-as évek végén mutatták be. 1939-ből tudjuk, hogy előadták a Gyurkovics lányok c. darabot (bár egy másik helyen ennek az évszáma 1941, Chalupeczky J. feljegyzése alapján).
A Csemadok 1960-ban mutatta be a Két hét nyaralás c. színművet. Április 9-én Gútán, május 28-án Ógyallán, május 30-án Komáromszentpéteren, június 4-én Hetényen, június 12-én Ógyallán és augusztus 1-jén Bajcson. A darab szereplői: Cingel Tibor, Nagy Mária, Andits Eta, Kecskés Vince, Kádek Vali, Tóth Mihály, Psenák Edit, Jirka Ferenc, Dolnyik Béláné, id. Jirka Ede, ifj....