Tisztelt Kórusvezetők! A XVI. Csengő Énekszó szervezői nagy örömmel vettük jelentkezéseteket az érsekújvári kórusversenyre. Bizonyára lázasan folyik a munka a próbatermekben, nagy szorgalommal és lelkesedéssel készülődtök, s csakúgy a gyerekek […]

Tisztelt Kórusvezetők! A XVI. Csengő Énekszó szervezői nagy örömmel vettük jelentkezéseteket az érsekújvári kórusversenyre. Bizonyára lázasan folyik a munka a próbatermekben, nagy szorgalommal és lelkesedéssel készülődtök, s csakúgy a gyerekek […]

Az utóbbi napokban az Érsekújvári Területi Választmány négy településén tartottak évzáró taggyűléseken. Mindegyik helyen gazdag tevékenységről számoltak be az egyes alapszervezetek elnökei. Minden településen jelen voltak a polgármesterek is, ami […]

Béres József 1917-ben született Abaújszinán, és csaknem kilencvenkilenc évesen, idén február tizenhetedikén fejezte be mozgalmas életét Kassán. Bár évtizedeken át tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának, és nem állítható róla, hogy […]

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba – önálló […]

A Csemadok Érsekújvári TV felhívására szép számmal érkeztek a meghívottak február 5-én Köbölkútra, a Barus étterembe, ahol igazán kellemes környezetben került sor a találkozóra. Berényi Margit a TV nevében üdvözölte […]

Szomorú szívvel közöljük a hírt, hogy a Csemadok Pozsonyligetfalui alapszervezete, a Hét egykori munkatársa és az MKP Pozsonyhidegkúti helyi szervezetének oszlopos tagja Ploczek Mészáros Erzsébet 2016. február 2-án visszaadta nemes […]

Magyar kultúra napja Galántán, 2016. január 24. Ünnepi beszédek, laudációk, kultúrműsor. A (csaknem) teljes 3 órás műsor.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke beszéde a Magyar Kultúra Napjának országos ünnepségén, a Csemadok Életműdíjak, a Csemadok Közművelődési Díjak és a Gyurcsó István Díj átadása Galántán, 2016. január 24-én.

A Latinovits Alapítvány, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Vértes Agorája meghirdeti az ILLYÉS GYULA VIII. Nemzeti vers- és prózamondó versenyét, amelynek fővédnöke ILLYÉS MÁRIA. A […]
