Országos rendezvények eredményei

Buzitai Citerazenekar (Citerazenekarok Országos Találkozója - 2019)

A találkozó helyszíne: Nagyabony
Vezető:
Görcsös János
Műsor: Magyarbődi dalok
Ezt vallják magukról: A Buzitai Citerazenekar 2002 őszén alakult, az akkor még alapiskolás lányokból. A kislányok mára már felnőtt, középiskolás, egyetemista és dolgozó hölgyek, sőt egyesek már anyukák, akik szabadidejüket nem kímélve mesterien szólaltatják meg ezt az ősi hangszert. A Görcsös János által vezetett együttes 2010-ben megkapta a Kárpát-medencei versenyek legnagyobb díját, a Vass Lajos nagydíjat, 2011-ben és 2012-ben pedig az Országos citeratalálkozó vándorserlegét is. A sok-sok hazai, országos, nemzetközi díj és elismerés mellé 2018-ban Szlovákiában elnyerték az év hagyományőrző népi zenekara címet, s ennek köszönhetően megkapták a HARMÓNIA DÍJat, amely a felvidéki magyar zenei élet legmagasabb elismerése. Felléptek már Prágában, Pozsonyban, Erdélyben, Lengyelországban, Ausztriában és számos felvidéki valamint magyarországi városkában, községben. Csoportvezetőjük Görcsös János. A mai napon magyarbődi csokrot hallhatunk tőlük.
A zenekar megalakulásának éve: 2002

KategóriaCiterazenekarok Országos Találkozója
TelepülésBuzita [Buzica]
Dátum2019-10-19
RendezőSzlovákiai Magyar Művelődési Intézet
Rövid Url
ID115552
Módosítás dátuma2019. november 19.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Hamarosan kezdetét veszi az 50. Duna Menti Tavasz
Nemzeti Összetartozás Napja
Tompa Mihály Országos Verseny – Élő közvetítés április 29-én és 30-án
Palóc Népművészeti Tábor
Elhunyt Z. Urbán Aladár
Ünnepi pillanat Csábon: leleplezik Mikszáth Kálmán egészalakos szobrát

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
3 esemény,
XX. Kodály Napok
2 esemény,
2 esemény,