Zöld Marci (Addig gyűjj el én Mártonom)

Addig gyűjj el én Mártonom,
Míg a szöszöm le nem fonom.
Ha el nem gyüsz akkorára,
Mást kötök föl a rokkára.

Már harmadik orsóm járja,
Szívem a szívedet várja,
Gyere, Marci, bebucsájtlak,
Jaj, de tiszta szívbül várlak.

Zárott ajtóm nyitva tartom,
Szép galambom bebucsájtom,
Teszek széket, leültetlek,
Vetek ágyat, lefektetlek.
Igyunk, együnk, ha jóllakunk,
Még reggelig jót alhatunk.

Borúnyi látom az eget,
Egy terhes felhő fenyeget,
Fúj a szellő Fegyvernektül,
Reszketek a menykövektül.

Kértem Marcit az egekre,
Hogy ne menjen Fegyvernekre,
De nem hajlott kérésemre,
Bánatot hozott szívemre.

Megengedjél, szép angyalom,
Nem hibából cselekedtem,
Megtámadt egy ellenségem,
Elvesztettem remínysígem.

Mikor a vígbúcsút vette,
Száját az én számhoz tette,
Úgy csókolt meg utoljára,
Úgy ülött fel a lovára.

Háromszor tért lova vissza,
Hogy hordozta ide s tova,
Tán érzette szerelmünköt,
Szerencsétlen esetünköt.

Ha Zöld Marci veszni talál,
Ragadj el engem is halál:
Mert nála nílkül az ílet
Már énnékem csak itílet.