Körmétázás
A szabadban játsszák, fiúk, lányok egyaránt, általában fás helyen. Két egyenlő számú csoportra oszlanak, aztán húznak egy vonalat, és kijelölik a „csíreket“; ezek általában fák szoktak lenni, amelyek nagyjából félkörívszerűen helyezkednek el azon a térfélen, melyet vonalakkal körülhatárolnak. Fa hiányában a csíreket kis körökkel helyettesítik. Ezután az egyik csoport tagjai felállnak a csírek és a térfeleket elválasztó vonal között, a másik csoport tagjai pedig a vonal másik oldalán, a nyitott térfélen helyezkednek el.
A játékot a nyitott térfélen álló játékosok kezdik. A labdát igyekeznek a zárt térfél minél távolabbi pontjára dobni, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél ne tudja elkapni. A dobó, mihelyt a labdát áthajította, átfuthat az első csír mellé, s ha még ideje engedi, innen továbbfuthat a
második, harmadik stb. csírhez is. (Megfogja a fát, illetve beáll a körbe.) A csírek számozása általában jobbról balra halad. A dobóknak ebben a sorrendben minden egyes csírt érinteniük kell, illetve mindegyikbe bele kell állaniuk. Egy csír mellett egyszerre többen is állhatnak. Az utolsó csírhez érve a játékosoknak vissza kell futniuk dobóhelyükre. Eközben a zárt térfélen álló játékosok gyorsan a labda után futnak, hogy a csírek között futkározó ellenfeleik közül valakit megdobjanak vele. Akit a labdával eltalálnak, az a játékos az ő csoportjukba kerül. Ha a játékos fogja a csírt, illetve benne áll a csírt jelképező körben, a találat nem érvényes. Akinek sikerül visszafutnia eredeti helyére, az újra dobhat.
A játék úgy fejeződik be, hogy a zárt térfél játékosai magukba olvasztják a nyitott térfél játékosait. Ha a játékot megismétlik, a csoportok térfelet cserélnek.
Alsószeli, 1971 / Bondor Szerénke (15)
