Népi játékok

Itt a hármas

Itt a hármas itt, itt, itt, de nem éred itt, itt, itt.
Sickom-mackom dene három, mindig ott üsd, ahol három!
Kurta volt az egér farka, azért érte el a macska,
Sickom-mackom dene három, mindig ott üsd, ahol három.

Fiúk, lányok vegyesen játsszák. A játékosok párosával, egymás mögött elhelyezkedve, körben állnak. Egy gyerek a körön kívül áll, ő a zavaró (pandúr). Egy gyerek pedig valamelyik pár mögött harmadiknak áll be. A zavaró ezt a gyereket igyekszik megütni összecsomózott kendőjével, aki azonban elugrik a szomszéd pár elé, ahonnan a hátulsónak kell kiugrania ismét a mellette lévő pár elé. Ő csak a futás irányában állhat be harmadiknak. Hogy a kör ne szűküljön, a játékosok a dal ritmusára ringó mozgással hátrafelé lépkednek. Ha a zavaró valamelyik harmadikat meg tudja ütni, akkor az veszi át a zavaró szerepét. Aki pedig eddig a zavaró volt, az beáll az elfogott helyére, és a játék folytatódik tovább.

KategóriaMozgásos játékok / mozgásos ügyességi és erőjátékok
MegyeAbaúj-Torna
TelepülésMagyarbőd [Bidovce]
GyűjtőHemerka Olga
Kutatás éve1986
Adatközlőiskolás gyerekek
Csemadok leltári számkassa-gyj-03
ForrásHemerka Olga – Weiszer Eszter – Bankóné Tóth Ibolya: Kassa-vidéki népi játékok, énekek és hagyományok, Csemadok Járási Bizottsága, Kassa, 1983
Rövid Url
ID110386
Módosítás dátuma2019. szeptember 3.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

X. Országos Szent István Király Ünnepség
Új elemekkel bővült a Felvidéki Értéktár!
26. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
XXI. Népzenei tábor – felhívás, 2026
NYILATKOZAT
Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, Díjkiosztó gála

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
5 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,