Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Magas színvonalú döntő, Estendøn-diadal

Magas színvonalú döntő, Estendøn-diadal

Dunaszerdahelyen rendezték a Szlovákiai Magyar Zenekarok 3. Szemléjét

 2017. szeptember 16-án, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban került sor a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Tumultus Polgári Társulás, a SZMAZE és a CSBVMK által közösen szervezett Szlovákiai Magyar Zenekarok 3. Szemléjére, a helyi magyar könnyűzenei tehetségeket bemutató és felkaroló rendezvénye, ami egyben a Kárpát-medencei Öröm a zene tehetséggondozó program felvidéki fordulója volt. A szemle támogatója a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának Nemzeti Kisebbségek Kultúrája 2017 programja és az NKA Cseh Tamás Program, partnerszervezete pedig a Peron Music Alapítvány volt.

 Az előzsűrizést követően összesen 12 előadó jutott a döntőbe, azonban családi okok és betegség miatt végül négyen visszamondták a fellépést, így három szólista és öt zenekar produkcióját értékelte a zsűri. A délelőtt folyamán a szólisták, a helyi Senel Deniz raper-énekes, a nádszegi Krivák Miriam énekesnő és a szintén dunaszerdahelyi Ábrahám Dávid gitáros próbálták össze műsoraikat a kiváló Black & White session zenekarral, melynek vezetője Bertók Tóth Katalin, és a kétszeres Harmónia-díjas Bertók István, akik egyben a szólisták és a zenekarok mentorai voltak. Nemcsak a helyszínen fordulhattak hozzájuk kérdéseikkel a fellépők, hanem természetesen a jövőben is számíthatnak rájuk.

Az ebédszünet és a hivatalos megnyitó után kezdődött az igazi küzdelem. A három szólista programja után az öt zenekar műsora következett. Sorrendben a deregnyői The Neon Cities, a százdi Ha Zajt Akartok, a farnadi Estendøn, a jókai Totalica és a somorjai Black Mojo léptek színpadra. Örvendetes tényként könyvelhettük el, hogy stílusilag mennyire vegyes volt a felhozatal, és a zsűri értékelése alapján is igazán színvonalas produkciókat láthattunk-hallhattunk. Nem igaz tehát az a gyakran ismételt frázis, hogy tájainkon nincsenek tehetségek, hiszen minden alkalommal ér bennünket meglepetés. Sokan talán félnek is a megmérettetéstől, másoknak lehet, hogy csak egy apró szikra hiányzik ahhoz, hogy önbizalmuk legyen a szereplésre.

Az ötszemélyes zsűri a következő tagokból állt:

• Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kuratóriumának vezetője
• Andrásik Remo, Öröm a Zene-díjas gitáros, zenei újságíró, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, többek között a Music Expo hangszerkiállítás és az Öröm a Zene Kárpát-medencei Tehetséggondozó program és iskola megálmodója, kivitelezője és vezetője
• Cserteg István, a tatabányai Peron Music Alapítvány alapítója
• Vida Igor művelődésszervező, zenész, a dunaszerdahelyi Jazzklub DS rendezvénysorozat és az Are You Free? fesztivál szervezője
• Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója

A szemle minden zenekarnak és szólistának 15 perc műsoridőt biztosított maximum 3 dal előadásának lehetőségével. A produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékelte az adott fellépőt, és 18 óra körül, a döntősök műsorának végeztével elvonult döntéshozatalra. Addig a Black & White zenekar színvonalas műsorát hallgathatta a közönség.

A szólisták közül Senel Deniznek fél éves kiemelt ATEMPO.sk médiaszereplést ajánlott fel Zaťko Ervin, Krivák Miriam saját szerzeményét rögzítheti a Decibel stúdióban Dombóvári Balázs jóvoltából, Ábrahám Dávidot pedig Vida Igor hívta meg fellépni a Jazz DS valamelyik koncertjére.

Ami a zenekarokat illeti, a Totalica Dombóvári Balázs díját nyerte, azaz a Decibel stúdióban rögzítheti Fényjáték című szerzeményét. A The Neon Cities Zaťko Ervin díját, azaz fél éves kiemelt ATEMPO.sk médiaszereplést, Lacza Gergely jóvoltából pedig egy éves kiemelt SZMAZE médiaszereplést nyert, továbbá Huszár László, a SZMMI igazgatója meghívta a zenekart a Csemadok 2018-as bősi kulturális ünnepélyére, továbbá az útiköltségét is térítik a több, mint 2×400 km-t utazó csapatnak. A Black Mojo Cserteg István jóvoltából felléphet a most szombaton Tatabányán megrendezésre kerülő Peron Music Tehetségkutatón, ami szintén az Öröm a zene tehetséggondozó program egyik állomása, így a Black Mojónak lehetősége nyílik bejutni a budapesti döntőbe.

A szemle abszolút győztese a Saróka Liliána vezette farnadi Estendøn, akik ezzel egyenes ágon bekerültek a 2017. október 6. és 8. között megrendezésre kerülő Öröm a zene tehetséggondozó program szuperfináléjába, amelynek Kelet-Közép-Európa legnagyobb hangszerkiállítása, a Music Expo ad otthont a budapesti Hungexpo területén. Az Estendøn e mellett még Fülöp István és a Steve Media ajándékát is megnyerte, ami egy videoklip elkészítése, továbbá Zaťko Ervin és Lacza Gergely jóvoltából egy éves kiemelt ATEMPO.sk illetve SZMAZE médiaszerepést is nyert a csapat.

A Pátria rádió számára minden résztvevővel beszélgetés készült, így a szemlén szereplő összes szólista és zenekar bemutatkozhat Szlovákia jelenleg egyetlen országos, magyar nyelvű rádióadójában.

A díjak kiosztása után Bajnai Zsolt arra biztatta a résztvevőket, hogy bátran jelentkezzenek a Cseh Tamás program különböző pályázataira, hiszen ilyen színvonalas produkcióknak biztosan van helyük a díjazottak között, ráadásul a hallottak és a látottak alapján nem kevés műsor nemcsak színvonalas, hanem piacképes is. Andrásik Remo a szakmai tapasztalatszerzés fontosságát és a kitartó munkát hangsúlyozta, illetve azt, hogy minden előadónak meg kell találnia a saját arculatát, egyéni hangját, mert a szorgalmas munka mellett csak így érhet el átütő sikereket. Az itt fellépett zenekarok és szólisták zöménél pedig megvan ez a potenciál, fejtette ki. Huszár László a szemle mozgalom jellegét hangsúlyozta, hiszen a Csemadok a hetvenes-nyolcvanak években Melódia néven már rendezett évente jelentkező országos könnyűzenei fesztivált, azonban ez a nyolcvanak évek közepére kifulladt. Most újra lehetőség van hasonlóra, ráadásul a SZMMI honlapján néhány hónapja már egy folyamatosan bővülő és frissülő könnyűzenei adatbázis is megkezdte működését, ami kapocs a múlt a és a jelen között, sőt, Huszár László azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a szemle jövőre már két helyszínen valósuljon meg.

-lager-

Rövid URL
ID92226
Módosítás dátuma2017. szeptember 18.

Hibát talált?

Üzenőfal