Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Varga Viktor

Varga Viktor

*1978. október 2., Nyárasd – / színész és rendező

Az alapiskolai tanulmányait szülőfalujában, Nyárasdon végezte, majd 1993-tól 1997-ig az ógyallai Építészeti Szakközépiskola tanulója volt.
Színészi pályája Tatabányán a Jászai Mari Színházban indult 1997-ben, ahol 2001-ig játszott. Az itt töltött évek alatt aktívan bekapcsolódott a városi rendezvények életébe, mint műsorvezető házigazda. Az Éltes Mátyás Speciális Általános és Középiskola vendégtanáraként éveken át foglalkoott a nehéz sorsú gyerekek életútjának egyengetésével.
2001-től a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja, valamint a színház mellett működő Proszcénium Színi Akadémia tanára volt.
A Szarvason működő Cervinus Teátrum alapítótagja és vendégművésze 2001-től, majd 2014-től a színház főrendezője lett.
2016-ban Szarvas Város Kultúrájáért díjjal tüntették ki.
2009-től 2014-ig a pozsonyi Színművészeti Főiskola (VSMU) rendezői szakán szerzett diplomát (Mgr. Art – stage director).
1997-2001 között a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskoláján és a Jászai Mari Színház Színházművészeti Ismeretek és Nevelőszínházi Gyakorlatok Főiskoláján tanult színészetet, táncot, ritmus- és beszédtechnikát.

Projektek:

• Medencefesztivál, Győr, 2008
• TÁMOP 3.2.13-12/1-2012-0058 Projekt címe: Alkotóművészeti Tábor
• Film Guvernantka (Visegrad Found Project)
• Cervinus Fesztivál, Szarvas, 2013
• Cervinus Művészeti Fesztivál, Szarvasi Vízi Színház 2014, 2015
• Nyárasdi Művészeti Fesztivál, Nyárasd, Szlovákia, 2014
• Nyárasdi Színházi Esték, 2015, 2016

Díjak, kitüntetések:

• 1997- Pierrot díj /prise for best actor in year/
• 2002- Hungarian Culture Award
• 2015 – The best performance in year – Grand prix (Vízi Színház, Szarvas)
• 2016 – Szarvas Város Kultúrájáért díj
• 2016 – Szarvas Város Nagydíja (V. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál, Vízi Színház, Szarvas)

Publikációk:

• VARGA, Viktor: Nová dramaturgia. kød – konkrétne o divadle , Č. 6, s. 79-81, Bratislava 2011
• Teoretici v praxi. Patrice Pavis: Váňa a Ona, VŠMU, 2012, ISBN: 978-80-89439-32-4

Rendezések:

• Wedekind: Tavasz ébredése (Társ rendező) Proszcénium Színi Tanoda vizsgaelőadása, bemutató: 2006. Győri Nemzeti Színház Padlás
• Rhédey Gábor: Mi legyen?! Kereskedelmi balett, bemutató: 2008. január 10. Pinceszínház
• Victor Haim: Hazárd keringő – Cervinus Teátrum, Szarvas 2012
• Varga Viktor – Martin Hodon: Domáci milácik – Cervinus Teátrum, Szarvas 2012
• Caryl Churchill: Top Girls – Divadlo Lab, Bratislava (Slovakia), 2013
• Belinszky Zoltán – Gulyás Levente – Varga Viktor: Holle anyó -családi musical- Cervinus Teátrum, Szarvas, Békéscsabai Jókai Színház, 2013
• Katarína Želinská: Bohéma, Divadlo Lab 2014, Bratislava
• Belinszky Zoltán – Gulyás Levente: Csodaszarvas – musical – Szarvasi Vízi Színház, Cervinus Teátrum, 2014
• Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő – operett – Cervinus Teátrum, 2015
• Marsha Norman: “Jóéjszakát” mama – színmű- Cervinus Teátrum, 2016
• Dés László- Nemes István – Böhm György- Korcsmáros György – Horváth Péter: Valahol Európában -musical-, Cervinus Teátrum, 2016

Szerepek:

• A potyautas (Piviere) Premier: 1998. április 19. Jászai Mari Színház, Népház Director: Zubornyák Zoltán
• Tartuffe (Cleante) Premier: 1998. november 4. Jászai Mari Színház, Népház főiskolásainak vizsgaelőadása, Director: Móka János
• A tavasz ébredése (Ernő) bemutató: 1998. december 20. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Gergely László
• Figaro házassága színész (nép) bemutató: 1999. február 26. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Zubornyák Zoltán
• Jó estét nyár, jó estét szerelem színész (Pincér) bemutató: 1999. április 23. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Zubornyák Zoltán
• Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról színész (René) bemutató: 1999. június 11. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Frenkó Zsolt
• Haramiák színész (Roller) bemutató: 1999. október 2. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Csiszár Imre
• A fösvény színész (Keszegh, Harpagoninasa) bemutató: 1999. november 19. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Irena Buciené (litván)
• József és a színes szélesvásznú álomkabát színész (Dan) bemutató: 2000. november 10. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Zubornyák Zoltán
• Antigoné színész (kar, fiú) bemutató: 2000. december 8. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Szemán Béla
• Feleségem története színész (Tannenbaum) bemutató: 2001. október 5. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Galambos Péter
• Rómeó és Júlia színész (Paris) bemutató: 2002. április 19. Jászai Mari Színház, Népház, Director: Varga Kata
• Doktor Zsivágó színész (Juszupka, Diák) bemutató: 2002. október 12. Győri Nemzeti Színház, Director: Korcsmáros György
• Valahol Európában színész (Tróger) bemutató: 2003. február 1. Győri Nemzeti Színház, Director: Bőhm György
• Hotel Menthol színész (Tubus) szerepátvétel bemutató: 2003. június 14. Jászai Mari Színház, Győri Nemzeti Színház vendégjátéka, Director: Korcsmáros György
• Egy, kettő, három… színész (Divatárus) bemutató: 2003. szeptember 20. Győri Nemzeti Színház, Director: Bőhm György
• Romeó és Júlia színész (Baltazár) bemutató: 2003. november 22. Győri Nemzeti Színház, Director: Korcsmáros György
• Rokonok színész (Imrike) bemutató: 2004. február 26. Győri Nemzeti Színház, Director: Illés István
• Passió színész (Sötét angyal) bemutató: 2004. április 9. Cervinus Teátrum, Szarvas, Vajda Péter Művelődési Központ, felújítás: 2006. április 14.Evangélikus Újtemplom, Director: Gergely László
• Nap hivogató színész (Fiú) bemutató: 2004. szeptember 24. Cervinus Teátrum, Szarvas, Vajda Péter Művelődési Központ, Director: Gergely László
• Csongor és Tünde színész (Kurahh) bemutató: 2005. január 13. Hold Színház Győr Helyszín: Vaskakas Bábszínház, Director: Hegedűs Ildikó
• Szent Johanna színész (Dunois apródja) bemutató: 2005. február 12. Győri Nemzeti Színház, Director: Ács János
• Tom Sawyer kalandjai színész (Waters tiszteletes, Muff Potter) bemutató: 2005. május 23. Hold Színház Győr, Helyszín: Vaskakas Bábszínház, Director: Hegedűs Ildikó
• Rumcájsz és Csibészkeszínész (Frici a lakáj) bemutató: 2005. június 2. Cervinus Teátrum, Szarvas, Vajda Péter Művelődési Központ, Director: Gergely László
• A vörös lámpás ház színész (Géza doktor) bemutató: 2005. november 5. Győri Nemzeti Színház, Director: Forgács Péter
• Lear király színész (Tiszt, Edmund szolgálatában) bemutató: 2005. november 17. Győri Nemzeti Színház, Director: Ács János
• Pillantás a hídról színész (II. tiszt) bemutató: 2006. március 17. Győri Nemzeti Színház, Director: Szűcs Gábor
• Tartuffe színész(Tartuffe), bemutató: 2006. Győri Nemzeti Színház Padlás, Director: Máté Richard
• Kubo színész (Patyi, Annus szerelme) bemutató: 2006. július 1. Cervinus Teátrum, Tótkomlós, Director: Gergely László
• Sóska, sültkrumpli… színész (Partjelző, Művész), bemutató: 2007. június 3. Szkéné Színház, Szerdahelyi Városi Színház, Director: Gágyor Péter
• Rákfene színész (Apolló) bemutató: 2007. december 15. Győri Nemzeti Színház, Director: Balikó Tamás
• Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról színész (René), rendezőasszisztens bemutató: 2008. július 5. Győr Rába Quelle Élményfürdő, Director: Dósa Zsuzsa
• Rendületlenül színész (közreműködő), bemutató: 2009. január 22. Cervinus Teátrum, Szarvas, Vajda Péter Művelődési Központ, A Magyar Kultúra napja alkalmából szerkesztett műsor, Director: Frigyesi András
• Az ANGYAL, avagy az igazság színész(Angyal, a lelki lényeg hírnöke), bemutató: 2010. április 9. Cervinus Teátrum, Szarvas, Vajda Péter Művelődési Központ, Director: Gergely László
• Martin Mcdonagh: Leenane szépe, Ray, 2015. május 9., Cervinus Teátrum, Szarvas, Rendező: Benkő Géza
• Oko za oko (Jesenné romance) színész (Férj) Rendező: Michal Pusztay (Film)
• Manželstvo po židovsky színész (Andrej) Rendező: M. Bielák (Film)
• Čierny deň színész (Hajléktalan) Rendező: Michal Pusztay (Film)

Életéhez kapcsolódó települések:
Nyárasd, Ógyalla, Győr, Szarvas, Pozsony, Tatabánya

Kategóriaországos
Életéhez kapcsolódó településekNyárasd [Topoľníky], Ógyalla [Hurbanovo], Pozsony [Bratislava]
Működési ideje20. század / 21. század
Tevékenységi körszínművész
ForrásinformációkFelvidéki értékőrzők vetélkedő 2016, Nyárasdi Alapiskola Kincskeresők csapata: Domonkos Nóra, Csölle Janka, Kovács Sándor, Varga Kevin, Ferenczi Réka, Márik Fanny; felkészítő pedagógus: Lelkes Zsuzsanna
Rövid URL
ID88340
Módosítás dátuma2017. február 4.

Hibát talált?

Üzenőfal